Légtornász-vb-re készül Aleska Diamond

légtornász
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 24. 09:30
A pornóiparban elért nemzetközi sikerek után a levegő meghódítása a következő kitűzött célja Aleska Diamondnak. Légtornász-vébére készül karika számban.
ozs

Lepedőakrobataként, számos nemzetközi pornós szakmai díjjal a háta mögött már mindent elért Aleska Diamond, most levegőakrobataként szeretne hasonló eredményeket bezsebelni. A volt pornós utoljára két éve pajzánkodott kamerák előtt, visszavonulása óta légtornászkarrierjét építgeti.

– Szeretnék majd leigazolni egy cirkuszhoz légtornászként, mert a szakmabeliek szerint ügyes vagyok és jók az adottságaim. Létezik karikán egy nagyon kitekert póz, amit Magyarországon csak én tudok megcsinálni: olyan hajlékony vagyok, hogy a talpam konkrétan az orromon van. Tanárnőm, Vincze Tünde unszolására úgy döntöttem, hogy elindulok a légtornász-vébén karika számmal – újságolta Aleska, akinek gyermekkora óta dédelgetett álma volt, hogy ha nagy lesz, színésznőként vagy légtornász-akrobataként érjen el sikereket.

– Ebből az lett, hogy egy táncművészeti iskolába iratkoztam be, mert ott hamarabb volt a felvételi, mint az artistaképzőben. Olyan fiatalon még nem tudtam felmérni, hogy mindkettőt képes volnék-e egyszerre csinálni. Azóta is mindig bennem volt a vágy, hogy légtornász lehessek. Aztán tavaly januárban megismerkedtem a híres Cirque du Soleil egyik légtornász tagjával, akinek elmeséltem a gyerekkori álmom. Azt mondta, hogy semmi sincs veszve, mert az én táncos múltam nagyon jó alapokat ad a légtornához. Megnézte, mit tudok, majd segített magántanárt keresni is. Így kerültem a fent említett Vincze Tünde légtornász-specialistához, akivel azóta is együtt dolgozunk – mesélte a visszavonult pornószínésznő.

Ez lesz az első nagy karikázás

A légtorna, mint új sportág, mostanában kezd népsze­rűsödni.

– Karikából most lesz az első nagyobb nemzetközi megmérettetés ősszel, Csehországban. Ott szeretnénk majd Aleskával elindulni – mondta Vincze Tünde, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke, aki elsőként rendezett légtornászbajnokságot Magyarországon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.