Celeb

Elfordult az anyjától Aurelio

D. Á.

Létrehozva: 2015.01.09.

VV Aurelio képtelen megbocsátani az édesanyjának, amiért az könnyelmű életet élt. A BeleValó műsorvezetője karácsonykor felkereste az asszonyt, de fél óra múlva el is jött.

Aurelio minden bizonnyal nem olyan anya-fia kapcsolatról álmodott, amilyet a sorstól kapott. A VV 6 győztese már hosszú évek óta alig tartja a kapcsolatot az édesanyjával, nem akar róla tudomást venni, elfordult tőle, úgy érzi, nem tud neki megbocsátani. És hogy mit? A volt valóságshow-hős elmondta, anyja felelőtlen, könnyelmű életet élt.

– Nekem apám az egyszemélyes családom – szögezte le a volt villalakó, majd sóhajtott. – Tisztelem, becsülöm anyámat, amiért megszült, de sose fogom neki elfelejteni és megbocsátani, ahogy élt. Nem engedi az igazságérzetem, hogy elnézzem neki! Ráadásul már fiatalon belerángatott hazugságokba, amikor csalta édesapámat, és ezt nem tudom feldolgozni. És most csak pár dolgot említettem, pedig ennél sokkal több van a rovásán. Hiába próbálkozom, egyszerűen nem megy. Karácsonykor is voltam nála vendégségben, de csak fél órát töltöttem ott – mondta el szomorúan Aurelio, akinek apja az élete értelme, ezért igyekszik úgy viselkedni, hogy a férfi büszke legyen rá.

– Az elmúlt négy évben bánatomban és a kilátástalanságtól sokat sírtam, főleg karácsonykor. Aztán megváltozott az életem, amire nagyon büszke vagyok. Most volt először, hogy az ünnepek alatt nem sírtam. Persze anyám miatt az egyik szemem még így is sírt, de ez szerintem örökre így marad. Apám pedig már 75 éves, próbálok minél többet vele lenni. Nem akarom őt elveszíteni soha! Nem is tudom, mi lenne velem nélküle – mondta el Aurelio.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap