Bokatöréssel szilveszterezett Balázs Klári

Szilveszter
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 06. 04:20
Kutyáját akarta menteni a petárdázók elől, bokáját törte Balázs Klári! Az énekesnő így vezette le az RTL Klub ünnepi műsorát, s így ünnepelték Korda György születésnapját.
Bors

 A szilvesztert egy bokatöréssel „ünnepelte”Balázs Klári.

– Az RTL Klub műsorába indultunk, amikor petárdázni kezdtek – emlékezett Klárika a Borsnak. – Kimentem, hogy betereljem a belga juhászkutyánkat, akit megviselt ez a hangorkán. Meg sem mozdult, én pedig próbáltam hátralépni, amikor egy szegélykőben megbotlottam, és elestem. Azonnal kifordult a bokám. Egy erős bokacipőben mentem a tévébe, levezettem a műsort, majd mire hazaértünk, fekete és duzzadt volt a lábam.
Hiába borogatta a lábát, a duzzanat nem akart múlni.

– Nem szerettem volna egyik kórház ügyeletén sem órákat ácsorogni a szilveszteri bulik sérültjeivel, csak január másodikán mentünk el az ismerős orvosunkhoz, aki megröntgenezett. Jó és rossz híre is volt a számomra, a jó, hogy műteni nem kellett. A rossz, hogy eltört a bokám. Gipszet kaptam, járni sem lehetett vele. Édesanyám kerekes széke megmaradt nekünk, belekényszerültem. Az­óta lecserélték a gipszet, így egy olyat kaptam, amiben már tudok járni, mankókkal. Térdig be vagyok gipszelve, hat héten át – panaszkodott Klárika, aki így is dolgozik. – A hó végétől vannak fellépéseink, hosszú szoknyában leszek majd, táncolni úgysem szoktam. A pókerközvetítéseken pedig nem látszik a lábam. És pihenek – fogadkozott.

Klárika az adomány

A baleset után Korda György 76. születésnapját ünnepelték kettesben, ajándékok nélkül, otthon.
– Nagy örömet okozott, amikor Klárika a rajongói oldalunkon is felköszöntött – mondta lapunknak az énekes, aki kérdésünkre, hogy milyen ajándékot kapott a feleségétől, ezt mondta:
– Semmit, nekem amúgy is nehéz ajándékot venni, mert mindenem megvan. A feleségemtől a legnagyobb ajándékot kaptam, amikor 35 évvel ezelőtt mellém került – mondta Korda.   

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.