ÉNB Marci elcsalja a gyerektartást?

gyerektartás
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 10. 08:30
A sorozatsztár fele annyi tartásdíjat fizet, mint tavasszal. Megtaláltuk az anyukát, aki mesélt nekünk kicsit.
GYLF

Megdöbbentő titokról rántjuk le a leplet: az Éjjel-nappal Budapest Marcija nyár közepe óta egy vidéki nyomda alkalmazottja. Hogy miért váltott munkahelyet a sorozattal százezreket kereső fiatalember?

A választ valahol a gyerektartás körül kell keresnünk. Tény ugyanis, hogy Kolozsváry Zsolttól a nyáron már fele annyi gyerektartást kapott a „színész” egyik gyermekének édesanyja, mint azelőtt. A csökkentett összeget pedig már nem a tévésorozat gyártója, hanem egy dunakeszi nyomda küldte – az új munkáltató.

A Bors megtalálta az anyukát, Évát, akit a Zsolttól kapott tartásdíjról faggattunk, arról, hogy valóban megcsappant-e a Zsolttól várt összeg.

– Valóban. Ez így igaz... Értsék meg, nem szívesen beszélek erről – mondta hangjában szomorúsággal és hozzátette –, nem szeretnék Zsoltról beszélni.

Marci új munkáltatóját is megkerestük, engedélyt szerettünk volna arra is, hogy megmutathassuk a férfit nyomdai munka közben, új kenyéradójánál.

„Az Ön kérdéseire választ nem adunk, tekintettel arra, hogy a kérdések egy része Kolozsváry Zsolt személyes adataira vonatkozik, a kérdések többi része pedig olyan, amelyre csak az érintett tudna válaszolni. Mindezek mellett arra pedig nincs felhatalmazásunk, mint munkáltatónak, hogy nevezett elérhetőségét közöljük Önnel." – olvashattuk az ID Kártya Kft. képviselőjének, Erdélyi Katalinnak a válaszában, amelyből azért egyértelműen kiderült, tényleg foglalkoztatják a férfit.

Noha a sorozatban azóta is képernyőn van, joggal hihettük, másodállásban folytatja színészi karrierjét. Ám „Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatban Marcit alakító Kolozsváry Zsolt nem dolgozik Dunakeszin, egy nyomdában" – közölte a Borssal a műsor sajtófőnöke.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.