Elveszik Kulcsár Edina koronáját, ha férjhez megy

Miss World
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 17. 04:30
A világ legszebb lányainak királynőségük alatt hajadonnak kell maradniuk – egyebek mellett ez a feltétele a korona viselésének.
Bors

Családtagok, barátok, fotósok és újságírók hada várta Kulcsár Edinát hétfőn késő este a budapesti repülőtéren. Magyar lányként minden idők legjobb helyezését érte el a világszépségversenyen. Profi királynőhöz illően mosolyogva, koronával a fején köszönte meg a sok támogatást és szeretetet. Bár a verseny miatt vagy egy hónapja nem tudta magát kialudni, mégis készségesen nyilatkozott a rá váróknak. A Borsnak elárulta, hogy szerződése miatt el kellett halasztania az esküvőt.

– Egyelőre hajadonnak kell maradnom, egy kicsit el kell odázni az esküvőt – tudtuk meg Edinától, akit tavaly jegyzett el a kedvese. Ő a verseny napjára ugyan kiutazott szerelméhez, de másnap haza kellett repülnie. Az esti londoni járat érkezésekor természetesen ott volt ő is. Máté nem bánja, hogy várnia kell.

– Tavaly volt az eljegyzés, és idén szerettünk volna megesküdni, de már akkor tudtuk, hogy várnunk kell, amikor Miss World Hungary lett. Úgy gondolom, hogy ami késik, az csak jobb lesz – kezdte a Borsnak a vőlegény. – Öt éve va­gyunk együtt, ezalatt számtalanszor volt távol, előfordult, hogy hónapokig nem találkoztunk a modellkarrierje miatt. Egy jó kapcsolatot ez csak megerősít, egy rossz kapcsolatnál meg teljesen mindegy, hogy mennyit van együtt a két fél. Fel vagyok készülve erre az időszakra – magyarázta.

Edina hálás szerelme hozzáállásáért és alig várja, hogy férj és feleségként építhessék közös jövőjüket:

– Nagy szerencsém van, mert mindenben támogat, a féltékenység pedig egyáltalán nincs jelen a kapcsolatunkban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.