Bundagyanú az Eurovíziós Dalfesztiválon

Euróvíziós Dalverseny
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 06. 04:10
Hőzögenek a zenészek a 2015-ös Dalra nevező ismeretlen énekesek miatt. Azzal vádolják a dalverseny zsűrijét, hogy túlságosan elnézők a nevezési kritériumokkal kapcsolatban.
Munkatársunktól

A pletykák szerint Wolf Kati, Bogi, Gájer Bálint és Tóth Vera már biztosan bekerült a 2015-ös A Dal című műsorba. A résztvevők névsora ugyan hétfőtől lesz hivatalos, a zenésztársadalomban már nyílt titokként kezelik az eredményt.

Többeknek szemet szúrt azonban, hogy néhány olyan énekes is ringbe szállhat a részvételért az Eurovíziós Dalfesztiválon, akik csupán a zsűri elnéző megítélése miatt léphetnek színpadra. Hi­szen a versenykiírás szerint csak olyan énekes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rá­dió-, illetve televíziófelvétele.

– Szörnyen bosszant, hogy Szakács Gergő vagy akár Péter Barbara átmehetett a rostán. Ők csupán a szabályok megerőszakolásával lehetnek ott a legjobbak közt, elfoglalva azok helyét, akik igazán odavalók. Ez nem tehetségkutató. – nyilatkozta munkatársunknak egy neve elhallgatását kérő, dühös művész.

Gergő és Barbi valóban nem felel meg a pályázati feltételeknek, hiszen egyiküknek sincs zenei albuma, illetve országosan játszott rádió- vagy televíziós felvétele. Felkerestük a lány menedzserét, aki nem tagadta értesüléseinket.

– A hivatalos eredményhirdetés ugyan csak hétfőn lesz, annyit elárulhatok, hogy Barbara minden krité­riumnak megfelel. Számtalan albumon hallható a hangja, hiszen ő Zorán vokalistája. Sehol sincs feltüntetve a pályázati feltételek között, hogy a lemeznek az ő neve alatt kell futnia. Azonkívül a Voice-ban korábban már láthatta Barbit az egész ország. – nyilatkozta lapunknak a mene­dzser.

Az MTVA sajtóosztályától a Bors azt kérdezte, hogyan derülhetett ki a lista idő előtt, illetve szerintük Szakács Gergő és Péter Barbara maradéktalanul megfelel-e a kiírási szabályzatnak. A következő választ kaptuk:

– A harminc bejutott előadó kilétét a későbbiekben ismertetjük, ezek az információk csak találgatások. Az MTVA idén is szigorúan átvizsgálta a beérkezett pályaműveket a kiírás alapján. Az a harminc előadó, aki bejutott a dalversenybe, biztosan megfelel ezeknek a kritériumoknak. – közölték írásban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.