Családapák, szingli fiatalemberek, őrült barátnők és önjelölt barátok adták egymásnak a kilincset Anna vörösben pompázó privát kabinjában. A huszonnégy éves Jocónak nem adatott meg, hogy beszerezze Anna első kötetét, a Bors azonban megajándékozta eggyel. A grafikusnak készülő fiatalember frissen borotváltan, legszebb öltönyében várt a sorára.
– Kilenc éve a példaképem, ő az álomnő nekem. Csináltam is róla egy grafikát az első, a nagy találkozás emlékére – mondta Jocó.
Rihanna Karen hetekkel ezelőtt „ismerte meg” Annát, azóta erre a napra készült. A biztonsági szakértő tizenhárom szakmát sajátított már el, és nem érkezett üres kézzel.
– A könyv hirdetése kapcsán került Anna a látókörömbe. Elolvastam, nagyon tetszett, írtam is egy olvasónaplót, és egy egyedi gyártású nyaklánccal és fülbevalóval jöttem most Annához. Kap tőlem egy részletes bemutatkozót is – magyarázta Karen, akinek az ajándéka még Annát is könnyekig meghatotta.
De a java ekkor még hátra volt. Angéla Annától egy csókot kért egy hófehér lapra. Hogy miért?
– Régóta szeretnék én is szájfeltöltést, de még nem jött össze. De most így nekem is lehet Kelemen Anna-szám, hiszen ezt a csókot még ma este rám varrja a barátnőm – magyarázta Angi.
– Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien eljönnek, másrészt ennyi szeretetet kapok majd – mondta a Borsnak Anna meghatottan. – Úgy tűnik, van egy kemény mag, akik még mindig példaképként tekintenek rám.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.