Korda György negyven koncertet és tizenötezer kilométert tudott le két hónap alatt, pedig szeptember óta a kettes típusú cukorbetegsége mellett még csípőfájdalom is gyötri. Az idén hetvenöt éves táncdalénekes orvosai tanácsára beadta a derekát, és a novembert a gyógyulásra szánja.
– Szeptember elején a jobb lábam elkezdett fáradni és fájni a nagy megerőltetéstől, színpadon ugrálástól. Nyugodtan kellett volna maradnom. Klárikám felajánlotta, hogy támaszkodjam rá a színpadon, megöleltem, és ezzel letudtam a dolgot. Mivel nincs mindig mellettem a feleségem, megvizsgáltattam magam, jobb ezt minél hamarabb rendbe tenni – árulta el a Borsnak Korda, akit az orvosai megnyugtattak, hogy elkerülheti a műtétet, ha visszavesz a tempóból, és részt vesz egy pár hetes kúrán.
–Hála a jóistennek, azt mondták az orvosok, hogy közel sincsen olyan állapotban a forgóm, hogy kés alá kelljen feküdnöm. A megelőzés viszont nagyon fontos, ezért novemberben sokkal kevesebbet vállalok, és részt veszek egy olyan új módszeres kúrán, ahol zselés anyagot injekcióznak belém, hogy meggyógyuljak – újságolta az énekes.
– Nagyon fel vagyok dobva, mert kezdődik egy hatalmas munkám a Sport Tv-nél, ahol egy 110 részes pókerközvetítést tűznek képernyőre. Hetente négy adást veszünk fel, úgyhogy pókeresek, figyelem, jön Korda!
Szombaton a Lurdy házban rendezik meg az Egészségnapot, amelyen több sztár – többek közt Korda György és Balázs Klári is fellép.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.