Az elmúlt évek politikai történései élete legkeményebb kabaréműsorának elkészítésére ösztönözték Sas Józsefet. Jól érzi magát a Fészek Klubban, nem sírja vissza a nevével szinte eggyé vált Mikroszkóp Színpadot. Meglepő módon azt állítja, hogy a civil életben köszönő viszonyban sincs a humorral. Egy nagyobb társaságban ő az, aki a sarokba vonulva szinte kívülállóként szemléli a résztvevőket.
– Nem Sas Józsefként anyakönyvezték. Hogyan lett Sas József?
– Az édesapám művészneve volt Sas. Színész volt. Az eredeti nevemmel nem lehetett a pályán működni. Amikor annak idején leszerződtem a győri színházhoz, az akkori igazgató, aki jó barátja volt az apámnak, azt mondta, legyek én is Sas. Az apám miatt is, meg így jobban ki lehetett írni a nevem a plakátokra. Így ismert meg az ország.
– A nevével fémjelzett kabarék a mai napig hatalmas sikerrel futnak a színházban és a televízió képernyőjén. Legújabb, Hüvelyk Mutyi című műsorára nehéz jegyet kapni. Ennyire jó a csapat?
– Meg kell nézni a darabot, talán oldalra még tud jegyet váltani. Szeretnek minket, nagy az igény ránk. Selmeczi Tiborral és Trunkó Barnabással hoztuk létre az előadást. Kitűnő kollégáimmal, Beregi Péterrel, Varga F. Józseffel, Aradi Tiborral és Baranyi Lászlóval telt ház előtt lépünk fel minden alkalommal. Sokak szerint túl erősre sikeredett, pedig csak a jelenlegi közélet kusza voltáról beszélünk keményen és határozottan.
– Azt mondja, különösen ütős műsort hoztak össze. Adjon egy kis ízelítőt belőle!
– Az idézet nem olyan jó, mintha látná. Ha elmondok egyet, annak nincs előzménye, nincs utózmánya, és az nem jó. A valódi környezetéből kiragadva nem hiteles a szöveg. Inkább vegyen egy jegyet és jöjjön, nézze meg a darabot!
– Mondja, nem tart attól, hogy a kemény odamondogatásnak következményei lesznek?
– Hát demokrácia van, nem? Miért ne higgyek a demokráciában? Nekem a közönség a fontos. Minket senki nem támogat, nem vagyok elkötelezve sehova, senkinek. Önerőből hoztuk létre a műsort, szinte nincs is díszlet, egy tízéveset festettünk át, a ruhákat is úgy szereztük be különböző raktárakból. Nem a jelmezen múlik a siker, hanem azon, hogy mit mondunk és hogyan.
– Hogyan élte meg, hogy a már odaítélt Kossuth–díját végül nem adták önnek?
– Nem kaptam meg, hát nem kaptam meg. Mondok én valamit: ennek kevés jelentősége van. A civilek hiszik csak, hogy nagy jelentőségük van a díjaknak. Az olyan nagy színésznők, mint Tolnay Klári vagy Dajka Margit soha nem engedték a nevük mellé írni a díjaikat. Nem fontos. A kisebb színészeknek elégtétel. Van Jászai Mari-díjam, kiváló és érdemes művész vagyok, és van vagy négy olyan elismerésem, amiről azt sem tudom, hogy mi. Ezek soha, semmilyen körülmények között nem érdekeltek. A világot körbeutaztam, és az ott élő magyaroknak szinte mindenütt műsort adtam. Csak tapsoltak és nem kérdezték, milyen díjam van. A szakmán belül pontosan tudjuk egymás értékeit, és a belső szakmai értékelés ér a legtöbbet.
– A neve összeforrt a Mikroszkóp Színpaddal. Nem hiányzik önnek?
– Nekem nem, a Mikroszkópnak hiányzunk mi. Úgy tudom, azóta, hogy eljöttünk, azon a kis színpadon kevés előadás volt. Színész vagyok. A lényeg nem az, hogy hol játszom, hanem hogy játsszam, amíg tudok. „A színház az, ami tele van. Ami üres, az váróterem.” A Fészek Klub befogadta a társulatunkat, és a Fészek tele van. A csapat együtt maradt, persze akadtak, akik elmentek. Voltak, akik félelemből, mert mi továbbra is szabadszájúak maradtunk. Én egy szezonban huszonöt-harmincöt előadást vállalok, így a többieknek máshol is kell munkát vállalniuk, hogy el tudják tartani a családjukat.
– Azért nem vállal többet, mert tavaly átesett néhány operáción? A pletykák szerint a felesége nem engedi sokat dolgozni.
– A feleségem soha nem szokott parancsolni. Néha nagyon elkeseredett, mert nem vagyok itthon, de ebbe már belenyugodott. Az orvosaim azt mondták, ne hagyjam abba a munkát, de nagyon vigyázzak. Egyszerre nem strapálhatom le magam. Eléggé lefárasztott a próbaidőszak is. Az viszont fontos, hogy sokat és erőteljesen próbáljunk, mert az előadás a próbáktól áll össze, és a bemutató után a darabot általában a közönség rendezi át.
– Ritkán beszél a családjáról. Árulja el, hogyan ismerte meg a feleségét, Zsuzsa asszonyt?
– A feleségemmel negyven éve élünk együtt. Ennyi. Nem kell többet tudni erről.
– Értékelem én a humorát, de ez mégiscsak egy interjú. Meséljen!
– Egy művelődési ház kulturális vezetője volt. Hívtak fellépni, elmentem. Az én gázsim nem volt alacsony, de a nyugdíjasok engem kértek. Akkoriban az volt a szokás, hogy a fellépő a gázsijából lead egy-két százalékot a kultúros munkatársnak. Mondom, ez régen volt így, most nem tudom, mi a helyzet. Az egészségi állapotom miatt már nem vállalok vidéki fellépést. Na most, én soha életemben nem adtam le pénzt, és ezt az én feleségem kiszúrta. Mindig azzal ugratom, hogy a többiek biztos leadták neki, és azt gondolta, na, ez nem ad senkinek, jó lesz férjnek.
– Ön magánemberként is humorbomba?
– Én sehol nem vagyok humoros. Abszolút rossz társasági ember vagyok. Mikor ülünk valahol, akkor elhúzódok. Csak a színpadon nyílok meg. A véleményemet is csak ott mondom el. Soha nem írok alá petíciót, nem fog látni tüntetéseken, pedig sokszor egyetértek azokkal, de nekem az a dolgom, hogy a színpadon mondjak el mindent.
– Az otthonában fogadott minket. A küszöböt átlépve az első gondolatom az volt, egy múzeumban él.
– Ennek egy része praktikum. Sok bútort örököltem. Minek költsek arra, hogy legyen egy fehér bőrgarnitúrám, ami tíz fiatalból tíznek van? Ez legalább nem egyforma senkiével. A karosszéket is, amiben ülök, a Tűzoltó utcai bizományiban vettem. A festmények pedig olyanok, amilyenek a feleségemnek és nekem is tetszenek. Nem értékesek, csak szépek, mert mióta egyszer kiraboltak, értékes képet nem tartunk a falon.
1930-as évek
1939. január 3-án születik Békéscsabán. Egy testvére van.
1940-es évek
Édesapját a háborúban elhurcolják. Édesanyja ingeket varr, hogy eltarthassa két gyermekét. A legnagyobb szegénységben és nyomorban élnek. A Telepy utcai általános iskolába jár.
1950-es évek
A Rudas László Középiskolában folytatja tanulmányait, de otthagyja az intézményt, és a Rózsahegyi Kálmán Színiiskolában találja meg a helyét. A Győri Nemzeti Színházhoz, majd a békéscsabai színházhoz (egykor Kisfaludy Színház) szerződik.
1960-as évek
Átszerződik Pécsre. Tagja a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színház társulatát erősíti, késôbb a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződik.
1970-es évek
A Mikroszkóp Színpad művésze lesz. Feleségül veszi szerelmét, Zsuzsát. Két gyermekük van.
1980-as évek
A Mikroszkóp igazgatója lesz. Állandó szereplője a rádió- és tévékabaréknak. Jászai Mari-díjat, érdemes és kiváló művész elismerést kap.
1990-es évek
Hatalmas népszerűségre tesz szert a Sas-kabaréval. Nincs olyan hónap, hogy valamelyik műsorát ne adná a televízió. Ismétlésben.
2000-es évek
Búcsút int a Mikroszkóp Színpadnak, de a kabaré műfajának nem. A Fészek Klubban folytatja munkásságát. Két unokája születik.
Napjainkban
Havonta már csak néhány előadás erejéig lép a színpadra. Szabadidejét igyekszik a családjával tölteni. Az egészségét féltőn óvja, naponta gyalogol. A nordic walkingnak hódol.
Sétapálcákat gyűjt
Sas József imád utazni. A humorista a világ minden táján megfordult már, és soha sehonnan nem tért haza üres kézzel. Mindenhol vásárlókörútra indult, és beszerzett egy-egy sétabotot. Az otthonában külön tartóban sorakoznak a szebbnél szebb sétapálcák, melyeket felcímkézett, hogy soha ne felejtse el, a világ mely részén szerezte be.
