UFO Zsolti elvette barátnőjét

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 19. 10:45
Büntetőügye közben mondta ki a boldogító igent az UFO formáció frontembere, Varga Zsolt. A lányok futtatása miatt perbe fogott énekes esküvője után, bírósági engedéllyel koncertre sietett.
Balajti Péter

Gyûrûk ura Kis híján meghiúsult a kilencvenes évekből ismert, UFO Update néven újjáalakult formáció frontemberének esküvője. Varga Zsolt és kedvese, György Szidónia, aki nem csak a színpadon, de a magánéletben is egy párt alkot, úgy gondolta, a másik fél intézi a gyűrűket. Pénteken döbbentek rá: tévedtek.

– Az eljegyzési gyűrűjük mérete alapján egész éjszaka dolgozott a mesterember a két karikagyűrűn, melyek a szertartás előtt alig hét órával készültek el – árulta el a Borsnak egy közeli barátjuk. Az ifjú pár szűk baráti körben, kifejezetten jó hangulatban mondta ki a boldogító igent a XVII. kerületi házasságkötő teremben.

A könnyűzenei berkekből jelen volt többek közt DJ Dominique és az egykori FLM-ből ismert Hoffer Dani is. Az ott készült képsorokat egyébként a Szerelemdoktor című daluk esküvői remixének klipjében is szeretnék felhasználni. A székelyudvarhelyi lány és a kerítéssel vádolt szövegmondó május végén szeretett egymásba, így sokan joggal tartják gyors lépésnek az esküvőt.

– Inkább az a kérdés, miért vártunk ennyi ideig – mondja Zsolti. – Egy hónap ismeretség után eldöntöttük, hogy össze akarjuk kötni az életünket. Szidónia erős jellem, s remek a humorérzéke is – dicséri párját a frontember, aki nem tagadja, kettejük közül ő vágyott jobban az esküvőre.

– Zsolti nagyon romantikus, s bár kilenc évvel idősebb nálam, összeillünk – árulja el a lány, akit nem zavar 37 esztendős kedvese bírósági ügye. – Bizakodva nézek a jövőbeni tárgyalások elé, szépen lassan kiderül az igazság – magyarázza Zsolti, akinek felhőtlen jókedvét mi sem bizonyítja jobban, hogy poénkodva üzent Pataky Attilának, aki nemrég úgy nyilatkozott, hogy a könnyűzenészek között is vannak földön kívüliek. – UFO Zsoltiként csak annyit mondanék, Attila, a csészealjban azt ígérted, hogy ez köztünk marad.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.