Lukács Sándor hetvenhez közel is érzi a fiatalos erőt

fiatalos
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 07. 09:45
Lukács Sándor 67 évesen is fiatalokat megszégyenítő lendülettel dolgozik a Vígszínházban: ebben a szezonban összesen kilenc darabban játszik. A Bors utánajárt, mi a titka a legendás színész fittségének.
Bors

Élete egyik meghatározó szerepére készül Lukács Sándor. A színészlegenda korát meghazudtoló energiával kezdte meg a híres orosz író, Mihail Bulgakov Mester és Margarita című regénye színpadi változatának próbáit, és a több mint két hónapja zajló gyakorlás szinte meg sem látszik rajta. Lukács a Borsnak elárulta: a fiatal generációtól tanulja a lendületet.

– A Vígszínház egész társulata szinte csak fiatalokból áll, többek közt már csak Tahi Tóth Lacival képviselünk egy másik korosztályt – mosolyodott el a színészlegenda. – Közhely, de nálam valóban működik, hogy a temperamentum, az indulat és a kreativitás nem korfüggő, sőt. Amellett, hogy odafigyelek az egészségemre, rendszeresen teniszezek, és ami a legfontosabb: a fiatalokkal szinte baráti viszonyban vagyunk, tegeződünk, és, ha úgy adódik, próba után leülünk egy jót beszélgetni – magyarázta Lukács, akinek a több száz előadás és színpadi szereplés ellenére is nagy kihívást jelent Woland, a mágia professzora szerepébe bújni.

– Életem nagy ajándékának tartom ezt a szerepet, hisz ebben a filozófia és a cselekvés összekapcsolódik, és minden pillanata izgalmas. Woland maga az ördög, ám a darabban az ő jelleme és törekvései szinte pozitívak. Nagyon érdekes, összetett, furcsa személyiség és ebből adódóan a karakter megformálása is komoly felkészülést igényel – mondta a művész, akinek felesége és fia, Máté most is, mint minden alkalommal ott lesz a premieren.

– A bemutató után mindig kikérem Mari és Máté véleményét, akik értenek is a színházhoz, így őszinte, szakmai kritikát hallhatok tőlük, ami szerencsére leggyakrabban pozitív kicsengésű – mosolyodott el a színész.

 

Sör mellett tanít

Lukács Sándort összesen háromszor kérték fel, hogy tudását a Színművészeti Egyetem hallgatóinak is adja át. Ám a művész nem fogadta el az ajánlatot: – Nem vagyok egy pedagógus alkat, és ezt tudom magamról. Többet tudok átadni a gyerekeknek a tapasztalataimból és az élményeimből egy sör mellett, mintha a katedrára állnék – fogalmazott Lukács Sándor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.