Úgy látszik, hogy még az augusztus óta tartó hackertámadás miatt előkerült, közel száz meztelen kép sem ártott Jennifer Lawrence karrierjének.
A 24 éves sztár ugyanis – ha női szeszélyből nagy ritkán ruhát húz magára – nem tud hibázni, ezért a Glamour magazin idén őt választotta a legjobban öltözött hírességnek. Az Oscar-díjas színésznő a dobogó harmadik fokára lökte a két éve a címet birtokló Kristen Stewartot, közéjük pedig a 12 év rabszolgaság című filmmel híressé vált Lupita Nyong’o ékelődött be. A magazin értékelése szerint Lawrence akárhol is jelenik meg, mindig stílusos.
– Nem az a lényeg, hogy mit vesz fel, hanem hogy miként viseli. J-Law egy kopott melegítóalsóban ugyanolyan szenzációsan és természetesen fest, mint egy Dior ruhában.
A legdivatosabb angolnak a negyedik helyre rangsorolt Emma Watson bizonyult, az ötödik-hatodik helyen pedig Blake Lively és Angelina Jolie végzett, orrhosszal megelőzve a jelenleg második gyermekét váró, mindig elegáns Katalin hercegnőt.
A hölgyek között Lawrence sikere vitathatlan volt, az uraknál viszont szoros versenyben lett első a Thor-filmekből ismert Tom Hiddlestone, míg a legjobban öltözött pár kategóriájában a frissen egybekelt Angelina Jolie és Brad Pitt végzett az élen. A listát egyébként a lap munkatársai mellett az olvasók szavazatai alapján állították össze, és a magazin novemberi számában a győztesek állítólag egy exkluzív fotósorozatban bizonyítják, hogy helyesen döntöttek.
A lista nagy meglepetése, hogy a topmodellek közül egyetlen egy sem fért be a lista első húsz helyezettje közé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.