Tóth Vera megszenvedi Gabi magas hangjait

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 21. 05:30
Három hét után sem javult az állapota, és már maga is alig hiszi, hogy képes énekelni ma este a Sztárban sztár színpadán. Tóth Vera csillapíthatatlanul köhög, s azt hitte, sikerül meggyógyítani önmagát – most azonban orvosi segítségre szorul.
Böszörményi Lilla

Tóth Vera ma este saját húgát, Tóth Gabit alakítja a Sztárban sztár színpadán, ami énektechnikai szempontból is igen nagy kihívást jelent. Vera a hét közepén még nem volt biztos benne, hogy képes lesz vállalni a szereplést az élő adásban, ugyanis hetek óta kínlódik a torkával.

– A színpadon soha nem hivatkoznék betegségre, de múlt héten azért tettem szóvá, mert  annyira nem tudtam megtartani a hangokat, hogy ki kellett mentenem magam a Sztárban sztár zsűrije előtt. Aki ismeri a hangomat, észrevehette, hogy gondban voltam – mondta Tóth Vera, aki a fellépést követő napokban sem lett jobban, ezért aggódni kezdett.

– Nagyon magasan van a mérce a húgom rockdalával, hihetetlenül magas hangok vannak benne. Épp ezért egy kicsit bepánikoltam, mert betegen szinte képtelenség kiénekelni ezeket.  Egyébként hajlamos vagyok a színpadon rástresszelni a betegségre – árulta el az énekesnő, aki ha teheti, elkerüli az orvosokat.

– Szerintem  minden fejben dől el, mondhatjuk, hogy öngyógyító vagyok. Ilyen szempontból a férfiakra hasonlítok, csak az utolsó pillanatban megyek orvoshoz. Ám a hét közepén már éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam a betegség. Csillapíthatatlanul köhögtem, ezért fogtam magam és felkerestem egy gégészt, aki megállapította, hogy allergiás vagyok.

– Soha nem szedek be semmilyen pirulát, igyekszem elkerülni, hogy gyógyszer kerüljön a szervezetembe, de most ezt sem  úszhattam meg. Szerencsére jobban lettem, és már képes vagyok énekelni is. Kicsit megkönnyebbültem, de mostantól az a feladat, hogy kikezeljük az allergiát – tette hozzá, és elárulta, ma estére nagy meglepetéseket tartogat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.