Nahát: Színészsimogató nyílt a Vígszínházban

Színházak Éjszakája
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 21. 09:45
Nem mindennapi programmal várta nézőit szombaton a Vígszínház. A belvárosi teátrumban - többek között - a művészeket lehetett megérinteni.
Bors

A cím nem csalóka, aki szombat délelőtt meg szeretett volna simogatni egy sztárt, mondjuk Eszenyi Enikőt, Stohl Andrást, Börcsök Enikőt, Hegedűs D. Gézát, Halász Juditot vagy Hegyi Barbarát, az megtehette! A Vígszínház ugyanis már délben kinyitotta a kapuit, hogy a Színházak Éjszakáján vendégeket fogadjon.

A rendhagyó programok között volt színházi bemutató, interaktív színpadi játék a művészekkel és kulisszabejárás is, ennek keretein belül jutottak a rajongók a patináns épület emeleteire, ahol a színészek öltözői vannak – a bátrabbak be is kukkantottak. Stohl András egész jól tűrte a szokatlan helyzetet.

– Furcsa érzés, hiszen ezen a napon sokkal közelebb jönnek a rajongók, mint azt megszoktuk. De ahogy én is, úgy a művésztársaim is jól tudják magukat érezni ebben a helyzetben – mondja Stohl András, aztán mosolyogva hozzáteszi: – Kicsit tényleg olyan, mintha egy simogatóban lennénk, ahol mi vagyunk a kiállított kiskedvencek.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.