Celeb

Kubai pap mentette meg Gombos Edina babáját

T. G.

Létrehozva: 2014.09.26.

Várandóssága 12. hetében felhőtlenül tud örülni Gombos Edina. Ám az Aktív háziasszonya megjárta a poklot is, amikor orvosa nem találta a magzat szívhangját. Ezért a kétségbeesett kismama akkor sem tiltakozott, amikor kubai anyósa a rontás levételét kérte róla.

Csak úgy sugárzik a boldogságtól Gombos Edina. A TV2 műsorvezetője ugyanis második gyermekét várja – adta hírül a Story magazin. A Bors megtudta: a műsorvezető ezen a héten esett át a 12. héten szükséges genetikai ultrahangvizsgálaton, ahová hatéves kislánya, Miranda is elkísérte.

– Mirikének már korábban elmondtuk, hogy kistestvére érkezik, de arra kértük, erről ne beszéljen senkinek. Nem gondoltam volna, hogy magában tartja, mert nagyon cserfes kislány. Az óvó nénije egyébként tudta, és mindennap mosolyogva közölte velem, hogy ma sem mondta el, ezt el sem akartam hinni. De miután tegnap meglátta a kistestvérét, akinek keze-lába kapálózott a képernyőn, már benne is tudatosult, hogy valóság a dolog, és boldogan újságolja azóta mindenkinek – mesélte munkatársunknak a bájos kismama, akire kora miatt komplikáltabb terhesgondozás vár, mint kislánya esetében. Ennek ellenére egyáltalán nem izgul annyira, mint első várandóssága idején.

– A 38. életévembe léptem ezért már elkezdtem az integrált tesztet, így elkerülhetem azt, hogy magzatvizet vegyenek a pocakomból. Egyébként nagyon nyugodt vagyok. Nincsenek olyan szörnyű rosszulléteim, mint Mirivel volt. Talán mert tudom, hogy mi vár rám – mondta Edina, aki a terhessége elején megjárta a poklot is.

Edina a hatodik héten ment nőgyógyászati vizsgálatra, ám az orvos az ultrahangvizsgálat során nem találta a magzat szívhangját. A kismama teljesen kétségbeesett. Az orvos hiába nyugtatta: lehet, hogy csak elszámolta magát, és egy hét múlva már biztos hallani fogják a dobogást, Edina napokig a könnyeivel küszködött, mert attól félt, elveszítette a babáját. A bizonytalanság híre Edina férje, Alberto szüleihez is eljutott. A Kubában élő anyós azonnal a család lelki vezetőjéhez sietett, ami az európaiak számára boszorkányos, varázslatos dolognak tűnhet, de nem erről van szó.

– Kubában a katolicizmus keveredik a santería vallással. A santeríai papok amolyan lelki vezetőként segítik a családokat. Egész életükben készülnek erre a hivatásra. Hófehérben járnak, tisztán étkeznek, hasonlóak a buddhista szerzetesekhez. Az anyósom egy ilyen paphoz ment, aki imádkozott a babáért, a családunkért, és levette rólunk a negatív energiákat – mesélte a Borsnak Edina, aki két lábbal a földön járó embernek vallja magát, de a santeríai papban ő is hitt. – Kubában több ilyen szertartáson voltam már, valóban nagyon magával ragadó. Ráadásul abban az élet-halál kérdésben bármibe kapaszkodtam volna – vallotta be a kismama, akiről a második vizsgálat során kiderült, hogy valóban elszámolta a fogantatás napját.

Otthoni szertartás

A santería vallás leginkább Kuba területén honos. Kialakulásához a spanyol hódítók befolyása vezetett, ennek köszönhető, hogy az afrikai rabszolgák vallásai, alkalmazkodva a katolicizmushoz, fennmaradtak. Az évek alatt a két vallás teljesen összeolvadt, így a tiszta katolikus hit nem terjedt el Kubában. A Yoruba-isteneket a római katolikus szentekkel azonosították.

A santeríának nincsenek templomai, a szertartásokat a hívek saját otthonukban mutatják be. Ezen felül a santería papjai, a santeros és a babalawos megjósolják a jövőt. Előbbi irányzat tagjai kagylók segítségével, míg utóbbiak köveket, magokat használnak a jövendölésre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194751_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője