Úgy tűnik, Vajna Tímea mindent megad szeretett férjének, mindent, ami csak az erejéből telik, sőt még azon felül is!
Az ifjú ara múlt hét pénteken olyan nagyszabású partit adott a filmmogul Andy Vajnának születésnapjának alkalmából, amiről még ma is beszélnek egymás között az emberek. Például arról, hogy vajon miből telt Timinek az óriási show-ra? A Bors korábban megírta: a Budai Várban megrendezett gigászi meglepetésbuli körülbelül tízmillió forintba kerülhetett.
De kinek? – Valószínűleg Timi nem önerőből fizette a buli költségeit, Andyvel közös bankszámlán vannak, ahhoz kellett hozzányúlnia, hogy létrehozhassa a fényűző partit – mondta el a Borsnak a házaspár egy ismerőse, aki maga is részt vett Vajna hetvenedik születésnapi buliján, ahol – akárcsak a filmekben – voltak kaszkadőrök, sztriptíz- és szambatáncosok, zenészek, lovashintó, illusztris vendégek, tűzijáték és még világsztárok videóüzenetei is.
– Nincs bevétele, főleg nem akkora, hogy milliós összegeket fizessen ki, de mindezek ellenére méltóképpen szerette volna Andy születésnapját megünnepelni, ezért választotta ezt a megoldást, amit valószínűleg a születésnapos sem bán – mondta el a neve elhallgatását kérő informátor. Timinek valóban nincs önálló keresete, bár a Facebook-adatai alapján a Miss Universe szépségversenyt szervezi jelenleg, de abból pénzt még nem láthatott. Korábbi munkáiról sincsenek feljegyzések, így megtakarított pénze sem nagyon lehetett. Ráadásul csupán egy hónappal a buli előtt kezdte meg a szervezkedést Geszti Péter segítségével, valószínűleg ez idő alatt sem sikerült összekuporgatnia a tízmilliót.
Vajna Tímeát is megkerestük, hogy megkérdezzük tőle, hogyan tudott a legnagyobb titokban tízmilliót leszedni a közös bankszámláról, de nem kívánt reagálni kérdésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.