Az alakjára kínosan ügyelő, a tányérján csak salátát megtűrő Sarka Kata teljesen megváltozott. Hajdú Péter felesége a Borsnak bevallotta, egész nyáron bűnözött, és még élvezte is.
– Annyi lángost és palacsintát ettem meg, amennyi csak belém fért. A túrós és a csokis a kedvencem – kezdte mosolyogva Kata, aki a nyár nagy részét családjával Balatonföldváron töltötte, ahol a gofri és a hekk mellett a lángos és a palacsinta a két nagy sláger.
– Másfél hónapot szüneteltettem a diétát és olyan ételeket ettem, amiket már nem is emlékeztem, hogy utoljára mikor. Jaj, annyira jólesett, egyáltalán nem bántam meg! Nem volt bűntudatom a finom falatok után, mert így is jól éreztem magam a bőrömben – árulta el.
Furcsán hathatnak ezek a mondatok éppen Sarka Kata szájából, hiszen az évek alatt sokszor gyűlt meg a baja a pluszkilókkal. Dávidka születése után az egykori modell elvesztette régi alakját, ezért két évvel ezelőtt durva koplalásba fogott, ami után a kórházi ágyon kötött ki. Ekkor megijedt, és újragondolta fogyókúrás módszereit, és az éhezés helyett a teljes életmódján változtatott. Hosszú hónapok kőkemény munkája révén elérte azt a súlyt és formát, amire vágyott. Ezért is meglepő, hogy most örül a felszedett pluszkilóknak.
– Négy kilót híztam, még soha nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben. Be kell látnom, hogy túlságosan lefogytam az utóbbi időben, ami miatt az edzésekkel sem tudtam már úgy formálni az alakomat, ahogy szerettem volna. Most, hogy kicsit kigömbölyödtem, szerintem formásabb lettem, és a sok mozgásnak is nagyobb eredménye van. Pont egy hete kezdtem újra a sportolást, mindennap járok konditerembe munka előtt, után vagy ebédszünetben. Egy órát szoktam kardiózni vagy súlyzózni. A lángost ugyan már kihagyom az étrendemből, de a palacsintáról nem tudtam lemondani – vallotta be a kétgyermekes anyuka, aki jelenleg 58 kiló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.