Jolie apját nem hívták meg az esküvőre

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 30. 13:45
A legnagyobb titokban házasodott össze Angelina Jolie és Brad Pitt. Mint kiderült, még a színésznő édesapja sem kapott meghívót az eseményre.
Bors

Angelina Jolie és a szintén zseniális színész apja, John Voight híresen rossz viszonyban vannak. A kapcsolatuk sosem volt rózsás, de az igazi ellenségeskedés 2002-ben kezdődött Jolie egyik nyilatkozatával, melyben apja mentális problémáiról beszélt, illetve arról, hogy a családfő nagyon rosszat tett azzal, hogy elhagyta őt és az édesanyját.

John erre szörnyű haragra gerjedt, és pontosan tíz éven át nem állt szóba a lányával, aki menetközben megvált az apja nevétől is. A viszonyuk 2012-ben mégis rendeződött, akkor mindketten arról beszéltek, hogy ezentúl minden rendben lesz köztük és úgy fognak élni, mint egy igazi család. A jelek szerint azonban ez mégsem működik olyan olajozottan, mint gondoltuk, hiszen Jolie nem hívta meg az édesapját a titkos esküvőjére.

Mint arról a korábbiakban már beszámoltunk, Angelina Jolie és Brad Pitt az elmúlt hétvégén, augusztus 23-án, Franciaországban összeházasodtak. Az esküvőt egy Chateau Miraval nevű település kápolnájában tartották, a családtagok és a legszűkebb baráti kör előtt. A ceremónián részt vettek természetesen a gyerekek is, mind a hatan.

Az apukát az amerikai lapok arról kérdezték, hogy mit gondol ezek után? Voight erre meglepően kedvesen válaszolt: – Nincs harag! Boldog vagyok, hogy boldogok – nyilatkozta szűkszavúan a Heatworldnek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.