Fél napját a rendőrségen tölti ma Kállay-Saunders András, akit a tavaly májusban történt verekedés ügyében hallgatnak ki. – Négy-öt órás meghallgatásra készülünk, a szembesítésen jelen lesz ügyfelem és a társa, akit megvédett – mondja az énekes ügyvédje, dr. Magyar György.
A nyomozók ellentmondást találtak a két barát vallomásában, úgy tudjuk, azt akarják tisztázni, hogy melyikük volt az, aki úgy fejbe rúgta az egyik sértettet , hogy az agylebenysérülést szenvedett.
Mint ismert, Kállay-Saunders a Hajógyári-szigeten szórakozott barátnőjével, Tolvai Renivel és barátaikkal, amikor összeszólalkoztak egy ötfős társasággal.
Az énekes azt állítja, hogy jogos önvédelmi helyzetben cselekedett, mert a társaság tagjai ittasan inzultálni kezdték a barátnőjét, majd később megtámadták barátját, Kayode Olapade Abelt – ő pedig szét akarta szedni a verekedőket.
Az eredmény: a társaság tagjai, egy testvérpár kórházba került, egyikük arc- és orrcsonttörést szenvedett, másikuk agylebenysérülést, az énekest és barátját pedig súlyos, illetve életveszélyt okozó testi sértéssel, a másik öt férfit garázdasággal gyanúsítják. – Ügyfelem azt állítja, nem ő rúgta fejbe a sértettet, csak a barátnőjét és a barátait védte a támadóktól – mondja Magyar.
A pénteki szembesítés – mint ahogy a többi is – angol tolmács jelenlétében zajlik, mivel sem Kállay-Saunders, sem barátja nem érti jól a magyarul elhangzó jogi szakkifejezéseket. A súlyos sérüléseket szenvedett testvérpár Kubában született, ők tagadják, hogy nekitámadtak volna az énekes társaságának.
Az életveszélyt okozó testi sértés 2–8 évig, a súlyos testi sértés alapesetben 3 év, a maradandó sérülést okozó testi sértés pedig 1–5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.