Bea asszony kiborult: még sosem láttam ilyennek Győzit

kiborulás
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 26. 09:45
A TV2-től való menesztésük óta a showman idegileg összeomlott, Bea egy napig sírt, de kitart férje és az igazuk mellett.
Munkatársunktól

A TV2-ből kiebrudalt Gáspár család szerint inkorrekt volt az, ahogy megváltak tőlük. Bea asszony a Borsnak valóságos védőbeszédet tartott.

– Minden szereplőnek állandó szerkesztője van az Édes életben, nekünk ez a nő volt a hatodik. Hétfő óta dolgoztunk vele, már akkor azzal nyitott, hogy ő kétdiplomás, és többre hivatott, mint hogy a Gáspár család kiabálását hallgassa. Mintha mi kértük volna, hogy ő jöjjön, és nem tudná, miről szól ez a műsor – magyarázta Bea.

– Aznap egyszer már kidobtuk a házunkból. Akkor is voltak arra utaló jelek, hogy Győző padlón van. Februárban elmaradt egy kezelése, nem tudták nélkülözni egy hétre, hogy megkapja az infúzióit. A csatorna tudta, hogy beteg, gyógyszereket szed, mondhatták volna, hogy pihenjünk egy kicsit.

Aztán szerdán minden a feje tetejére állt: a TV2 közleményben tudatta, kirúgta Győzikét. – Megrángatta és durván szidalmazta a műsor stábjának egyik hölgy tagját – szólt az indoklás. Bea másképp emlékszik.

– Három napja provokálta ez a nő, harmadszorra akart felvenni egy jelenetet, amitől Győző befeszült. A saját anyját kellett volna szidnia, de ő soha nem tenne ilyet. Igen, leordította a nő fejét alaposan, de egy ujjal sem nyúlt hozzá. Ő meg beugrott a kocsiba, magára zárta, és telefonnal, mosolyogva videózta a férjemet. Még hogy megviselte a dolog?

Ami elszomorít: az eset után azonnal telefonáltam a műsor vezetőinek. Senki nem vett fel. Az SMS-emre sem reagáltak, majd egyszerűen kikapcsolták a készüléküket. Milyen inkorrekt dolog ez? Utána jött a közlemény: Győzőt kirúgták. Sajnálom, hogy nem tudták tolerálni, hogy Győző beteg. Annyira összeomlott, hogy még sosem láttam ilyennek – mondta Bea asszony.

Győzikét telefonon értük utol, de nem kívánt nyilatkozni. A TV2 kitart az álláspontja mellett.

– Gáspár Győző megrángatta és durván szidalmazta egyik hölgy munkatársunkat az Édes élet forgatásán. Ezek a tények, mint ahogyan az is: soha senki nem kérte tőle, hogy bárkit szidalmazzon, így az édesanyját sem. Az agresszióra nincs elfogadható magyarázat, ezért Gáspár Győzővel nem forgat többet a produkció. Ezzel lezártnak tekintjük az ügyet – mondta Koltay Tamás kommunikációs vezető.

Hol a felvétel?

Állítása szerint a showman két olyan videófelvételt is begyűjtött, amelyen a forgatáson történteket rögzítették járókelők, s amelyek azt bizonyítják, senkit nem ütött meg az Oktogonon a forgatás alatt – erről Győzike az interneten értesítette rajongóit. S bár előző nap azt ígérte, nyilvánosságra hozza a képsorokat, egyelőre ezt nem tette meg.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.