Lassan gyógyulnak Pártos Csilla áldozatai

Pártos Csilla
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 09:45
Egy hónap után is nyögi a találkozást Pártos Csilla autójával Bereczki Ferenc és Baross Gábor. A május 2-ai balesetben érintett két biciklis közül Gábor sérült meg jobban, az ő kulcscsontjából csak októberben veszik ki az összetartó fémeket.
kbv

Ferenc karjáról egy hete szedték le a kötést, s nem kizárt, hogy egészségügyi károsodásai maradandóak.

– Mivel egy hónapig nem használtam a karomat, az izom visszafejlődött, jelenleg felemelni sem tudom. Az is kiderült: a bicepszemről leszakadt egy rost. A térdem is fáj még – panaszolta lapunknak Bereczki Ferenc, aki társával együtt szeretné visszaszerezni a balesetben megsérült bringája árát, ezért pert fontolgat.

Annyi biztos, hogy a rendőrség még nem tett pontot az ügy végére, közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folytat eljárást – adta tudomásunkra a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ha a műsorvezetőt vétkesnek találják a balesetben, nagyon megütheti a bokáját.

– Ha közúti veszélyeztetés lesz a vétség, az három évig terjedő, ha pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz a vétkes, akkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A bűncselekmény ráadásul két rendbeli, hiszen két sérült van – magyarázta dr. Kamarás Péter ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.