Úgy ért véget Hien és kedvese, Achilles F. Sparta, azaz Karmatronic kapcsolata, hogy erről egyik fél sem tájékoztatta a másikat. A húszéves énekesnő hosszú ideig boldog volt tizenöt évvel idősebb párja oldalán, aki mellett kislányból nővé érett, és akinek hatására komoly szakmai döntéseket hozott, például menedzsmentet váltott. A pletykák szerint már hónapok óta fontolgatták, hogy másfél év együtt töltött idő után külön utakon folytatják az életüket.
– Értelmetlen lenne tovább titkolni, valóban nem alkotnak már egy párt, de konkrétan nem szakítottak egymással, mégis tudják, hogy vége. Nincs harmadik fél a dologban, nem csalták meg a másikat, és baráti a viszonyuk – erősítette meg a hírt az év énekesnője stábjának egyik tagja, miután az érintett még nem akart beszélni a történtekről.
A viszonyukra rányomta a bélyegét, hogy Hien jövőre Amerikába költözik, ezért nem látták értelmét, hogy tovább mélyítsék érzelmeiket. Április végén már válságban volt a kapcsolatuk, az énekesnő a Borsnak adott interjújában mégis derűlátó volt:
– Nem aggódom. Ha két ember igazán szereti egymást, és meg akar oldani valamit, akkor meg tudja oldani. Felmerült, hogy kijön utánam. Szerencsére olyan szakmában dolgozik, hogy ezt megteheti, de a távkapcsolat is szóba jöhet. Egy év alatt azonban még sok minden történhet. Mindketten vagyunk annyira intelligensek, hogy meg tudjuk oldani a felmerülő problémákat, és a helyükön kezelni azokat.
›› Nem érdekli a korkülönbség
Hiennek eddig két komoly kapcsolata volt. Élete első nagy szerelme Molnár Ferenc Caramel volt, akivel – csakúgy, mint Karmatronickal – a zene szeretete hozta össze. Caramel tizenkettő, Sparta tizenöt évvel idősebb az énekesnőnél. Hient soha nem érdekelte a korkülönbség, valósággal kivirult szerelmei mellett, akiknek kedvéért szívesen bújt háziasszonyszerepbe is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.