Hámlasztástól marad fiatal Jolie arca

bor
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 07. 17:45
Szerdán lett 39 éves Angelina Jolie, ám arcvonásait nézve úgy látszik, mintha el sem telt volna 10-15 év első sikerei óta. Most kiderült, hogy a színésznő egy komplex kezelésnek köszönhetően tud fiatalos maradni.
Bors

Kiderítette Angelina Jolie szépségének legféltetettebb titkát a Us Weekly magazin. A lap állítása szerint a színésznő rendszeresen igénybe veszi egy New York-i bőrgyógyász Triad névre hallgató összetett arckezeléseit, aminek köszönhetően még közelről nézve is hibátlan az arcbőre.

A technológia három részből áll: egy úgynevezett mikrodermabráziós kezelésből, mely során egy elektromos géppel végzett hámlasztó eljárással eltávolítják a bőr megvastagodott, élettelen szarurétegét, ezt egy lézeres kezelés követi, végül pedig egy újabb, ezúttal kozmetikai szerekkel végzett hámlasztás biztosítja a tökéletes végeredményt.

Jolie egyébként először 2010-ben találkozott az eljárást kitaláló dr. David Colberttel és a hírek szerint alkalmanként 180-270 ezer forintot költ szépségére, és ebben még nincsenek benne a kezelés hatását erősítő speciális arcápoló szerek, melyek ára 11-37 ezer forint között mozog.  

Sztárok sora használja

A Triad módszert Jolie mellett Naomi Watts, Rachel Weisz, Robin Wright és Michelle Williams színésznők is rendszeresen igénybe veszik, az eredmény pedig magáért beszél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.