Döbbenet, kivel hozták össze Istenes Bencét

Istenes Bence
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 19. 08:45
Igaz ez vagy csak kitaláció? A pletykák szerint Istenes Bence ismét egy villalakóra vetette ki a hálóját. Erről állítólagos szeretője, VV Dorka is hallott már, de mindketten tagadnak.
Bors

Újabb nőügybe próbálják belekeverni Istenes Bencét. Az RTL Klubból kiszivárgó pletykák szerint a ValóVilág műsorvezetője VV Dorkával került közelebbi kapcsolatba.

– A VV döntő utáni VIP-bulin Dorka erősen rámozdult Bencére. Nagyon szeretne elhelyezkedni a csatornánál, és valakik azt rebesgették ne­-ki, hogy így sikeresebb lehet. Állítólag együtt mentek ha­za, és csók is volt – mondta a neve elhallgatását kérő informátorunk, aki a bulin is részt vett, s állítja, az események szem- és fültanúja volt.

Mindezt az egyik érintett, Dorka is megerősítette – már ami a pletyka felröppenését illeti. – Én is hallottam a pletykáról, ráadásul elég sok helyről – mondta a Borsnak Dorka. – Abszolút nem történt köztünk semmi. Nem tudom, miért kreál­ták ezt a történetet. A záróbulin beszélgettünk, ez igaz, megittunk egy piát is, de csakugyan nem történt köztünk semmi – magyarázta Dorka, aki hozzátette: azért is kellemetlen ez neki, mert Zsolt óta új párja van.

Szavait az RTL Klub műsorvezetője, Bence is megerősítette, cáfolva a pletykát. „Semmi közünk egymáshoz! Az egyetlen alkalom, amikor egy helyen láthattak bennünket, az több mint egy hónapja volt a VV-finálét követő stábbulin. Azóta nem beszéltünk és nem is találkoztunk, még a számát sem tudom Dorkának. Így a továbbiakban nem kívánok a témáról semmit sem mondani, mert nincs is mit” – tudatta megkeresésünkre rövid írásos válaszában.

Mindenesetre hozzátesszük, korábban is akadt már eset, hogy Bence olyan kapcsolatba keveredett, amit csak a másik fél vállalt volna a nyilvánosság előtt. VV Zsófia állítólag akkor került szorosabb kapcsolatba a műsorvezetővel, amikor Bence éppen VV Anikóval „járt”.

Bence volt szerelmeit lajstromba véve azt is kijelenthetjük: az RTL Klub castingosztálya a sármos műsorvezető keze alá dolgozik, hiszen exei többsége a csatorna valamelyik műsorában tűnt fel. A teljesség igénye nélkül: Ková­csovics Fruzsina, VV Anikó, Csobot Adél és a már említett VV Zsófika. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.