Új, óriásmellével turnézik a 62 éves Cicciolina - fotóval (18+)

Cicciolina
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 19. 08:15
Azt gondolta, a szilikonmellek egy életre szólnak: Cicciolinát meg kellett műteni, két évtizede romlottak benne az implantátumok. Új mellel járja a világot.
GYLF

Több mint húsz éve nem látta szakember Cicciolina mellét! A 62 esztendős szexszimbólum nemrég szembesült azzal, hogy a szilikoncicik nem az örökkévalóságnak szólnak, és azonnal kés alá is feküdt. Az eredménnyel elégedett, és örül, hogy megúszta ép bőrrel az elmúlt évtizedeket. – Szép a mellem, Olaszországban készült – magyarázta Staller Ilona a Borsnak.

– Meg kellett már csináltatnom, mert 1993-ban műttettem először. Ugyanahhoz a doktorhoz mentem, és ő is azt mondta, ki kell cserélni. Én nem tudtam, hogy egészségügyi okokból kilencévente újra kell operálni. Április 7-én kaptam meg az új cicit. Szerencsére nem volt gond az implantátummal. Ami bent volt, az olyan volt, amilyet már nem is forgalmaznak és gyártanak. Úgyhogy olyat kértem, mint Pamela Andersoné.

A nyolcvanas években még nem dagasztotta szilikon a keblét 

Kerekebb, mint volt, és feljebb is van. És nagyobb, mint eddig, hatos méret. Nagyon szép a mellem, hidd el nekem! – győzködte újságírónkat Cicciolina, aki az új domborulataival azonnal országjáró turnéra indult. „The Love Tour 2014” címmel Staller Ilona az elmúlt hétvégén is folyamatosan úton volt: Trento, Vicenza, Velence, hétfőn pedig újra Rómában lép fel.  – Különböző izgalmas jelmezekben táncolok és énekelek – foglalta össze a show lényegét a magyar származású sztár.

Könnyen kiszakadhat

– A kilencvenes évek elején legfeljebb tíz év garanciát adtak az implantátumokra – mondta a Borsnak dr. László Zsolt plasztikai sebész. – Ezt követően ugyanis már jelentősen nőtt annak az esélye, hogy kiszakadnak. A tizenöt évnél idősebb betétek cseréi során a tapasztalataink szerint minden másodikat szakadt állapotban műtöttünk ki a páciensből. Rákosodást, allergiás reakciót azonban egyik anyag sem okozott. Ennek ellenére a modern implantátumokkal is érdemes legalább kétévente kontrollra menni – hívta fel a figyelmet a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.