Lorán Lenke: 87 éves virsli lettem

Szinte hihetetlen, hogy 87 éves. Pár évtizedet letagadhatna a korából.

Pedig ennyi vagyok. Egy 87 éves virsli lettem. 1927-ben születtem, és olyan szerencse ért, hogy május 1-jén jöttem a világra, vagyis a ­születésnapom ünnepnap is egyben. Nem csak nekem, mások­nak is.

Hogyan telt a nagy nap?

Nagy-nagy boldogságban. Még most is a föld fölött lebegek, ha csak rágondolok. Áradt a szeretet felém. Szerencsére ez nem csak a születésnapomon van így. Szeretnek. Jó környezetben élek, a családom még érdeklődik utánam, a segítőm is pont itt van velem. Készül a finom ebéd, aztán teszünk egy sétát a Nagymező utcában. Megnézem, mi újság a kedvenc helyeimen.

Úgy tudom, kapott egy strasszos öngyújtót a barátaitól. Ezenkívül mivel lepték meg?

Virággal, virággal és virággal. Kaptam cserepeset, vágottat, kicsit, nagyot. Mindenfélét. Azt hiszem, egy ravatalban nincs annyi virág, mint most itt nálam, de olyan jó rájuk nézni.

A humora mit sem változott az évek alatt, ahogy az aktivitása sem. Mi a titka a frissességének?

A munka. Per pillanat nagyszerűen érzem magam, és egyébként is jól vagyok. Nem tökéletes minden, na de hát nem vagyok már csitri. Most is itt van előttem a Whisky esővízzel című darab szövegkönyve, amit szeptemberben mutatunk be a Karinthy Színházban. Próbálom lefényképezni a szöveget az agyammal. Ha nem sikerül tökéletesen, nincs baj, hisz van súgó, rendező és megannyi segítőkész kollégám is.

Kimondani is sok: több mint hetven éve színészkedik. Mi volt a legemlékezetesebb élménye?

Egy? Százezret tudnék mondani. Azt viszont sose feledem, mikor 1942-ben beugrottam Turay Ida helyett egy darabba az Operettszínházban. Én, a kis kezdő közelségbe kerültem Honthy Hannával és Latabár Kálmánnal.

Árulja el: meddig fog a színpadon állni?

Azt hiszem, ott fogom kimondani az utolsó szót.