Celeb

Horror: Bódi Gusztiék birkát kínoztak?

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2014.05.30.

A Bódi család egy összekötözött lábú kisbárányt tuszkolt az autó csomagtartójába, így vitték levágni. Az Édes élet nézői közül sokan kiakadtak, volt, aki az állatvédőknél tett feljelentést.

A Bódi család általában a jó hangulatú koncertjeivel hívja fel magára a figyelmet. Most mégis olyat tett Margó, Csabi és Guszti, ami sokaknál kiverte a biztosítékot: állatot kínoztak – legalábbis az Édes élet című TV2-es realitysoroztat állatvédő nézői szerint.

A műsorban annyi volt látható, hogy a família elmegy egy tenyésztőhöz, és megvesz egy báránykát. Nem titkolták a céljukat, meg akarták enni. A gondok azonban már a szállításnál elkezdődtek, az állat végtagjait összekötözték, így vitték hazáig. A műsornak itt vége szakadt, az állatvédők döbbenten bámulták a sorozat végét jelentő szignált.

Bódiéknál azonban az igazi élet ment tovább. – Elmentünk és megvettük, mert a húst láttuk benne – kezdte indulatos nyilatkozatát Bódi Csabi. – Az állatvédők anélkül ítélkeznek, hogy tudnák, pontosan mi is történt. Minket ne vádoljon senki semmivel, mert nem bántottuk azt az állatot! Azért kötöztük össze, hogy ne tegyen kárt magában az út alatt. Gyerekülésbe kellett volna tenni? – kérdezi dühöngve Csabi, majd megnyugtatásul hozzátette: – Úgy megszerettük, hogy el is neveztük Mancinak. Attól a pillanattól kezdve már személyisége volt, nem a húst láttuk benne. Vissza is vittük a tenyésztőhöz.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715050818
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050818
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője