Éjszaka gyúr Saunders az Eurovíziós Dalversenyre

Koppenhága
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 06. 08:25
Simán döntőbe juthat a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon Kállay-Saunders András. Legalábbis ezzel kecsegtetnek az előzetes esélylatolgatások, sokan előkelő helyezésre is képesnek tartják a magyar indulót. Míg a többi énekes a koppenhágai bárokban, addig a mi versenyzőnk az edzőteremben lazít a megeröltető próbák után.
Bors

Ma az elődöntőkkel elkezdődik a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál, és ahogy lenni szokott, a külföldi fo­gadóirodáknál máris megindult a matekozás, kik lehetnek a döntősök, illetve a végső győzelem várományosai. A döntőbe jutásra az örmény induló, Aram Mp3 a legesélyesebb, akinek Not Alone című videóját már majdnem hárommillióan nézték meg a YouTube-on.

Az énekes végső győzelmére átlagosan 3-3,5-szeres pénzt fizetnének, mögötte a svéd, a brit, az ukrán és a házigazda dán versenyző áll a listán. A hazán­kat képviselő Kállay-Saunders András döntőbe jutására – nem a győzelmére – átlagosan 1,05 az odds, ami kifejezetten alacsony, ráadásul az oikotimes. com weboldal huszonhatezer szavazója szerint is ott a helye Saundersnek a legjobbak között. Amennyiben a Megasztárban feltűnt énekesünk a döntőbe jut, az előzetes kalkulációk alapján a legjobb tíz között végezhet.

Ezek a felmérések nem adnak ugyan teljesen hiteles képet az erőviszonyokról, annyi azonban biztos, hogy a Running című dal a mezőny erősebb számai közé tartozik. Ugyanakkor a korábbi eurovíziós dalversenyek tapasztalata azt mutatja, hogy a produkció minősége mellett nagyon sokat számít az is, hogy milyen a részt vevő országok összeurópai megítélése, így akár az is előfordulhat, hogy a verseny alatt borul a papírforma, és egy váratlan győztest ünnepelhetnek majd a hétvégén Koppenhágában. 

Rágyúr a versenyre

András nem hazudtolja meg önmagát, Koppenhágában is zárkózottan viselkedik. Információink szerint nem nagyon barátkozik, és éjszakánként magányosan lazít az edzőteremben, amíg mások a klubkoncertek után együtt iszogatnak. Mindemellett állandóan a haját babrálja, mert kínosan ügyel a megjelenésére. Mindenki másként palástolja feszültségét, úgy tudjuk, András az első megmérettetés közeledtével már veszített lazaságából. Ami viszont biztató, hogy a he­lyieknek rokonszenves Saunders szerénysége, és erős produkcióként emlegetik a magyar dalt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.