A kapcsolatukat is sokáig sikerült titokban tartani, a szakítással sem volt ez másképp. Mára azonban már biztos: még fél évet sem bírt ki a legutóbbi X-Faktor győztese, Danics Dóra és az RTL Klub szerkesztője, Verebély Marci kapcsolata, a fiatalok már külön utakon keresik a boldogságot.
A bimbózó románcról elsőként a Bors számolt be, Dórival és Marcival akkor madarat lehetett volna fogatni. A pár a verseny után jött össze, s annak ellenére, hogy már a műsor alatt is rokonszenveztek egymással, a szerkesztő és a versenyző még nem mert belevágni egy kapcsolatba, nehogy rosszízű találgatások célpontjává váljanak.
Azóta azonban sok minden megváltozott. Dóri szüleitől önálló albérletbe költözött, s úgy tűnik, ez jelentős változást hozott a fiatalok életébe. Dóra a különköltözés óta ugyanis Marcival is alig találkozott, kapcsolatuk pedig szép lassan kihűlt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.