Botrányos bulival tért vissza Miley

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 07. 17:45
Néhány hetes betegszabadság után ereje teljében állt ismét színpadra Miley Cyrus. Az énekesnő londoni koncertjén újfent megbotránkoztatta a közönséget, amelynek soraiban rengeteg kiskorú volt.
Bors

Miley Cyrus már londoni koncertje első perceiben bebizonyította, hogy nyoma sincs korábbi betegségének. A 21 éves énekesnő egy dollármintás dresszben indította show-ját, és néhány pillanattal később már úgy viselkedett, mintha egy pornófilmben szerepelne. Egyfolytában pucsított, terpeszben simogatta magát, és amíg igyekezett testének minden adottságát bevetni, folyamatosan kommunikált a közönséggel.

– Remélem, mindannyian részegek vagyunk, és sok tablettát bevettünk. A fű sem ölt meg még senkit, nem igaz? – többek között ezekkel a mondatokkal próbálta hangulatba hozni rajongóit, akik között sokan még a tizedik életévüket sem töltötték be. A jelenlévőket többször arra biztatta, hogy nyugodtan igyanak, dohányozzanak és drogozzanak, az azonos neműek pedig nyugodtan csókolják meg egymást, és legyenek önmaguk.



Bár a rajongók jó része imádta az énekesnő visszatérő koncertjét, de jó néhány családanyát, aki gyereke kísérőjeként érkezett az O2 Arenába, felháborított, amit látott, hallott.

– Én is a szórakoztatóiparban dolgozom, ezért értem, hogy Miley most a határokat feszegeti, de nem akarom, hogy a lányom úgy viselkedjen és öltözködjön, mint ő vagy néhányan a közönség soraiban – nyilatkozta Katie Thomas a Daily Mailnek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.