Az összes kollégáját legyőzte Tihanyi-Tóth Csaba

Barátok közt
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 10. 12:45
Tihanyi-Tóth Csaba különlegesen ünnepelte 46. születésnapját. A raliversenyen orvosilag is kimutatták, hogy ő maradt a leghiggadtabb színészkollégái között.
F. F.

Novák Laci megformálója magasan legyőzte Barátok köztös kollégáit, a Nyirád Motorsport Centrum raliversenyén, ahol szokásos évi csapatépítő kiránduláson gyűltek össze a napi sorozat színészei. Feladatuk az volt, hogy a több mint 170 kilométeres sebességgel száguldó autó anyósülésén ülve három megtett kör után a lehető legkevésbé menjen fel a pulzusuk.

A színészek közül Csabáé lett a legjobb eredmény, ami saját bevallása szerint alacsony vérnyomásának köszönhető.

– Engem jobban felpörget, ha egy kártyaasztalnál ülök, de ezt is élveztem, teljesen fel­szabadultam – mondta el Csa­ba, aki stílusosan győzelemmel ün­nepelte születésnapját.

Az ünneplést családi körben is megteszi a hétvégén.

– Ritának, a feleségemnek nemrégiben volt a névnapja, ezt is megtartjuk. Csodás érzés, hogy már két éve velünk van a fiunk, Nimród. Mióta megszületett, igazi kaland az életünk, folyton szaladunk utána, akár egy plázában is. Viszont az ő élete lesz kerek, nem a miénk, miután minden körülötte forog – tette hozzá Csaba, aki feleségével még fontolgatja, hogy szeretnének-e második gyereket. – Sokan mondják, hogy az a jó, ha időben közel születnek egymáshoz a gyerekek. Egyelőre számunkra Nimród a csoda, de boldogok lennénk, ha érkezne egy kistesója is. Még alszunk rá párat – nevetett a színész, aki nem egyedül volt szülinapos a Barátok közt csapatából, hiszen egy nappal korábban ünnepelte 20. szülinapját Nyári Dia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.