Celeb

Segít egy új módszer: csodadiétában bízik Bajor

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.04.10.

Javulásnak indult Bajor Imre állapota, ami már a mozgásán is látszik – állítja a színész egyik ismerőse. Most a kurkuma, egy növényi kivonat és személyre szabott étrend hatására bízta életét a Kicsi Huszár.

Hihetünk abban, hogy megtörténik a csoda? Lehetséges, hogy csakugyan javul Bajor Imre állapota? Az elmúlt hetekben szinte minden napra jutott egy-egy ellentmondó hír a színészről, aki hónapok óta küzd agydaganatával.

A hagyományos orvosi terápiából kiábrándulva egy kínai speciális kezelésben reménykedett, de sajnos csalódottan kellett hazatérnie. Koponyacsontján ugyanis nem hatolt át az a bizonyos lámpa, mely a daganatos sejteket lett volna hivatott elpusztítani. A Kicsi Huszár lelkileg összetört, kezdetben minden egyéb kezelési módszert elutasított, majd szerettei unszolására lassan újra bízni kezdett a jövőben, és rászánta magát egy új terápiára.

– Imre érdeklődése teljes mértékben a természetgyógyászat és az alternatív módszerek felé fordult. A talpán található idegeket Vargha professzor stimulálja, de ezen felül belevágott egy kemény diétába, melynek az a lényege, hogy speciális keserűmandula-héj- és kurkumakivonatokat kap s egy személyre szabott étrend szerint kell étkeznie.

Állítólag így elpusztulnak a rákos sejtjei, de csak akkor, ha nagyon pontosan betartja az utasításokat. Én úgy tudom, ezeket a bizonyos készítményeket Németországból rendelték, mert ott állítanak elő nagy tisztaságú kurkumát – árulta el lapunknak a színész egyik ismerőse. – Hogy az erős hitének vagy a kezelésnek köszönhető-e, nem tudom, de most határozottan jobban van. A mozgása is sokat javult az elmúlt napokban.

Információink szerint az ötvenhét éves Bajor nagy önfegyelmet tanúsít kezelése során, elfogadja a szakemberek javaslatait, és ami a legfontosabb, újra tud mosolyogni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980311
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980311
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián