Fenyegető SMS-ek árnyékolják be Sebestyén Balázs mindennapjait. A Class FM műsorvezetője tegnap reggel élő adásban arról panaszkodott, hogy hetek óta rejtélyes üze-neteket kap, melyekben egy ismeretlen azzal fenyegeti: kioltja az életét.
– Ha holnap nem jövök be, biztosan ez pacák rabolt el – jegyezte meg félig tréfásan Balázs, ám hangjában érezhető volt az aggodalom. Kifejtette, hogy zaklatója mindennap csupa nagybetűvel írja üzeneteit, s hogy emiatt egyre inkább fenyegetve érzi magát. – Érzem, nem százas, pont az ilyen fazonoktól kell félni.
Balázs aggodalma nem indokolatlan, mivel nem először szembesül háborodott rajongókkal, akik mást, többet szeretnének tőle egy autogramnál vagy közös képnél. – Emlékszem, volt egy lány, aki kilenc évig azon dolgozott, hogy gyakornokként dolgozhasson mellettem, mert valamikor 2003-ban látott a Normafánál, és akkor én úgy néztem rá, hogy szabályosan megigéztem a tekintetemmel.
Ettől kezdve az lett az életcélja, hogy megtudja, milyen érzelmeket táplálok iránta. Én semmire nem emlékeztem az egészből, ezért finoman megkértem a stábot, hogy válasszuk le a lányt, mert el fog rabolni, és életem végéig egy gödör alján kell babáznom vele.
Balázs azt sem tartja kizártnak, hogy ez a hölgy mostani zaklatója. Egy molett lányról is anekdotázott, aki közös életet vizionált kettőjüknek. – Képes volt több mint négy órát várni az akkori munkahelyem előtt, majd át akart adni két karikagyűrűt. Nyilván elküldtem, ám ezzel nem ért véget a sztori. Hamarosan a közönségem soraiban láttam viszont tapsolóemberként, majd – kijátszva a biztonságiakat – beosont az öltözőmbe, ahol már csak azt láttam, hogy simogatta a ruháimat.
Szerettük volna megkérdezni Balázst jelenlegi zaklatójáról, ám nem értük el.
Testőrökkel védekezhetne
Alacsony önértékelésű emberek, negatív énképpel – így lehet röviden jellemezni a fanatikus rajongókat, akik közel akarnak férkőzni Balázshoz. De hogyan szabadulhat meg tőlük? – Miután már rajongók helyett zaklatókkal áll szemben, nyilván mihamarabb szabadulni szeretne tőlük, ám ez nagyon kényes téma. Ilyenkor testőrök alkalmazása sem indokolatlan – magyarázta dr. Végh József kriminálpszichológus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.