Celeb

Egymillós kártérítésre kötelezték Stohlt könyve miatt

F. F.

Létrehozva: 2014.04.03.

Szerdán kiderült: „csak” egymillió forintos kártérítést rótt ki első fokon a Budapest Környéki Törvényszék Stohl Andrásra és Szalai Vivienre.

Mint azt már röviden megírtuk, ítéletet hirdetett szerdán a bíróság Stohl András és Szalai Viven Magyar börtönpokol című könyvének ügyében. A Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnév megsértése miatt 2012 végén indított pert az érintettek ellen, akiktől ötmillió forint kártérítést követelt. A bíróság döntése értelmében Stohléknak együtt kell kifizetniük a 100 ezer forintos perköltséget, illetve egymillió forint nem vagyoni kártérítést. Ezenfelül 15 napon belül saját költségükre nyilatkozatot kell közzétenniük két országos napilapban, a köztévén és egy kereskedelmi csatornán is, melyben vállalják, hogy valótlanságot állítottak a könyv bizonyos részeiben.

Stohlnak mindezt annak ellenére kell megtennie, hogy korábban hangsúlyozta, a könyv minden egyes szava igaz. „... egy nyilvános Helsinki bizottságos jelentést találtam arról, hogy abban a bv-ben, ahova engem küldtek, a rabok megalázásról, bántalmazásról panaszkodnak. Úgy éreztem, hogy a hallomásaim és ez a nyilvános jelentés elég alapot adnak arra, hogy leírjam az élményeimet” – magyarázta korábban a színész.

A bíróság azért csak a bv által kért összeg ötödét rója ki a botránykönyv szerzőire, mert nem bizonyítható, hogy anyagi kár érte a büntetés-végrehajtást. A keresetben megjelölt öt részletből csak kettő esetében, a 222., illetve a 190–191. oldalon bizonyosodott be a valótlanság. Előbbi oldalon egy olyan tényferdítés áll, hogy egy rabot úgy megvertek a börtönben, hogy belehalt sérüléseibe. Utóbbi oldalakon egy Stohl által „szarzsáknak” titulált őrről állították a kötetben, hogy huszonnyolc feljelentés van ellene.

Sem Stohl, sem Szalai Vivien nem vett részt az ülésen, viszont 15 napon belül fellebbezhetnek az első fokú ítélet ellen, állítólag Stohl élni is kíván ezzel a jogával. Bár a színész minden felelősséget magára vállalt, a bíróság Szalait mint második alperest is kártérítésre kötelezte. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián