Hurrá: Berki és Pamela kibékült

Hódi Pamela
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 10. 07:45
Berki Krisztián megdöbbent, amikor Amerikából hazatérve benyitott a lakásába, és ott találta Pamelát. Zavarát tündéri kislánya oldotta fel. Lapunknak elmondta, hogy nagyon megviselte a különélés.
ozs

Újra szent a béke a Berki családban. Visszabútorozott a testépítőhöz Pamela és a négy hónapos Natasa Zselyke. Az anyuka azért szedte a sátorfáját pár héttel ezelőtt, mert Berkit egy csinos, idegen nő társaságában kapták lencsevégre.

– Krisztián az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy mennyire szeret minket. Fel kell rá készülnöm, hogy mindig is lesznek rosszakaróink, ám a jövőben nem fogok nekik bedőlni. Túl vagyok a szülés utáni depressziómon, elkezdtem fogyni.

Újra az az életerős Pamela vagyok, akibe Krisztián beleszeretett. Azt viszont nem ígérem, hogy nem leszek féltékeny, de vigyázok rá, hogy ne hatalmasodjon el rajtam – magyarázta boldogan az anyuka, akinek békülési szándéka megdöbbentette a családfőt.

– Arra jöttem haza Amerikából, hogy a kislányom és az édesanyja közösen várt otthon. Ez az új találkozás olyan volt, mint amikor jó, hogy ott van a másik, de mégsem tudod a szituációt lereagálni. Ám Natasa Zselyke ott volt, és segített a két szülő közti bizonytalanságot feloldani – magyarázta Berki, aki lapunknak bevallotta, hogy bármennyire is keménynek mutatta magát az Édes életben, eléggé megviselte az elmúlt pár hét.

– Bármelyik férfi lehet erős, de nagyon nehezen lehet azt kezelni, ha elveszti a családját. Én is veszteségként éltem meg. A legnehezebbek ilyenkor az éjszakai hazaérkezések. Lelkileg nagyon megterhelő úgy élni egy üres lakásban, hogy közben van egy létező családod – vallotta be a TV2 sztárja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.