Celeb

Éljen: börtönnaplót ír UFO Zsolti

Létrehozva: 2014.03.06.

Az interneten bárki követheti UFO Zsolti bör­tön­éle­tét. A lányok futtatásával is vádolt egykori énekes eddig hiába várta, hogy hazaengedjék. Volt felesége segítségével küzd tovább.

Közel két éve ül előzetesben, a tárgyalások már hónapok óta zajlanak, mégsem nyilatkozhat senkinek, sőt hiába kérvényezték többször, házi őrizetet sem kapott UFO Zsolti. Korábban a bíróság állítólag azt ígérte, miután meghallgatták, és a lányok kerülnek sorra, ő is hazamehet – nem így lett.

A mindennapjairól azonban már bárki olvashat: gyermekei édesanyja, Gabi blogot indított Zsolt börtönéletéről.

„Havonta két csomagot kaphat. (...) Maximum súlya 5 kg. Szalámi, konzervek, csokik, tea, kávé, sűrített tej, pezsgőtabletta. Amit nem tudunk belerakni a csomagba, azt pénzért meg tudja venni a börtön »spejz« részlegén. Havi szinten ez a családoknak 50-60 ezer forint ki­adást jelent. (...) De nem panaszkodik soha!

Viseli büszkén, felemelt fejjel, mert tudja az igazát. Megtanult bent gitározni, rengeteget olvas. Nem hagyja, hogy az elméje felboruljon – írja a volt feleség, aki a Borsnak azt is elmondta, miért hozta létre a blogot. – Fontos, hogy aki kíváncsi rá, megismerje az ügy menetét, hogy lássa, milyen lassan megy az igazságszolgáltatás, hogy bezárva él két éve egy olyan ügy miatt, amiben még mindig nem tudta tisztázni magát – magyarázta az asszony.

Leveleiből is idéznek

A családdal történt levelezésből is idéz olykor az internetes blogján Gabi.

„...kérlek mond meg a gyerekeknek, hogy nagyon-nagyon szeretem őket! Vasárnap délelőtt van, most hívtalak benneteket, most takarítottam fel. Ezt nem engedem senkinek mert ez is egy elfoglaltság a napirendemben” – írta UFO Zsolti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715009708
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715009708
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715009708
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek