Hetek óta beszédtéma a színházak folyosóin, s most több újságban is megjelent: Bajor Imre állapota komoly aggodalomra ad okot. A színész néhány héttel ezelőtt még botra támaszkodva botorkált be a Heti Hetes stúdiójába, és ma már járóképtelen.
A hírek szerint annyira gyenge, hogy az ágyat nyomja, csak kezelésekre viszik el, de ahhoz is ketten kellenek mellé, hogy kitámogassák a házból, és a nap végén hazavigyék. A betegségével kapcsolatban számtalan pletyka kering, ezeket pedig nem cáfolta a színész felesége, Ildikó asszony sem, aki Facebook-oldalán mindössze annyit kér mindenkitől, hogy hagyják őket békén.
Bajor Imre az utóbbi években többször élt meg nehéz időszakot, de eddig humorával és öniróniájával mindig felülkerekdett a nehézségeken. 2010-ben például úgy beszélt addigi betegségeiről, mint egy-egy rossz álomról, amelynek hamar vége lett. A Tabu TV riporterének azt mondta: „Az ember három rákot túlélt, akkor egy teknősbékát nem biztos, hogy sikerül” – persze ezt is nevetve nyilatkozta, a tőle megszokott lazasággal. Most hallgat.
A Heti Hetes stábja szerint nincs nagy baj, Imre hamar túl lesz a nehezén.
– Én nem izgulok Imiért – mondja Ónódi György, a Heti Hetes főszerkesztője. – Van neki egy krónikusnak tűnő nyavalyája, ami nagy fájdalmakkal jár, de fel fog épülni.
Jáksó László is így vélekedik.
– Mi mást kívánhatnék Iminek, mint azt, hogy minél gyorsabban felépüljön – mondja a hetek műsorvezetője. – Egy emberként szorítunk, hogy minél hamarabb újra köztünk legyen.
A baj azonban elég nagynak tűnik, és ezt az érzetet csak erősíti, hogy a barátok összezártak, hallgatnak a színész állapotáról és arról, hogy mit gondolnak a visszatérés lehetőségéről. Így tett Havas Henrik és Gálvölgyi János is, amikor megkerestük őket. Ráadásul Bajort másodszor látja egy szemtanú az egyik olyan fővárosi kórházban, ahol nem mozgásszervi betegségeket gyógyítanak – vagyis feltételezhetően nem a térde miatt volt ott.
– Sajnos én is rendszeresen megfordulok abban az intézményben, több hozzátartozómat kezelik ott. A színészt láttam már másfél éve is, és nemrégiben újra – nyilatkozta lapunknak egy szemtanú.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.