Krasznai Tünde édesanyja, Éva néni már rég megbocsátotta lánya minden ballépését, Tünde pedig a jelek szerint a reflektorok kereszttüzében sem felejti el azt, kik szerették igazán. Mint ahogyan arról a Bors elsőként beszámolt, az X-Faktor felfedezettje a közelmúltban ingyenes plasztikai beavatkozást kapott volna dr. Gill Endrétől. Ám míg a nők többsége sikongatva tapsikol egy ilyen lehetőség hallatán, Tünde udvariasan közölte: nem kér a szilikonból.
– Egyértelmű, hogy nem fogok kés alá feküdni, jól érzem magam a bőrömben, amíg lehet változtatni a testemen sporttal, addig természetellenesnek tartok bármiféle beavatkozást. Még huszonhat sem vagyok, fiatal egy ilyen szépészeti beavatkozáshoz. Majd a szülés után megcsináltatom, ha szükséges – közölte munkatársunkkal korábban az énekesnő.
Azóta az is kiderült, a páratlan lehetőség nem veszett kárba. A Bors megbízható forrásból megtudta: Tünde újabb nemes gesztussal próbálja viszonozni anyjának, hogy őt és testvérét szinte a kezdetektől egyedül nevelte, és rengeteg áldozatot hozott gyermekeiért. Ha neki sincs ellenére, Tünde melle helyett az ő hasát formálhatják tökéletesre.
Az énekesnő menedzsere már konzultált is az orvos asszisztensével, Tünde pedig megosztotta a nagy titkot édesanyjával. Éva néni így az elkövetkezendő napokban maga döntheti el, mikor kívánja igénybe venni a különleges ajándékot.
Újra virágzó iparág lett
A válság visszavett a plasztikai beavatkozások számából. 2009-ben és 2010-ben egy 20-30 százalékos visszaesést tapasztalhattunk, ám azóta megfigyelhető a növekedés. Még mindig a mellműtétekből van a legtöbb, de arányaiban növekszik az arc- és orrplasztikák száma.
Az új beavatkozások közül a saját zsírral történő műtétek, korrekciók, töltések száma emelkedik. És egyre több a férfi páciens is, igaz, ők még mindig csak a beavatkozások 5-10 százalékát teszik ki – mondta el lapunknak dr. László Zsolt plasztikai sebész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.