Berki Krisztián heréjét kivágják

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 28. 07:45
Nem látszódhat az Édes életben Berki Krisztián kisimított heréje. Sőt volt párja, Hódi Pamela sem tart igényt rá. Ám a magyar internetes társadalom tegnap egész nap a macsó nemi szervének szépítésén szórakozott.
GYLF, ozs

A magyar internetfelhasználók körében Berki Krisztián herevasalásának a híre feltehetően minden háztartásba eljutott tegnap. A Bors azonban azt is megtudta, hiába a páratlan érdeklődés, elképzelhetô, hogy az Édes élet nézői feltehetően csak a csatorna honlapján tekinthetik majd meg a forradalmi beavatkozást.

A herevasalás ugyanis azon tevékenységek egyike, amely a 12-es karikával futó műsorban teljes egészében nem kerülhet kép­ernyőre. További rossz hír Berki számára, hogy hiába kezelték ultrahanggal a nemi szervét, a jelek szerint ez nem hatja meg azt a nőt, akiért mostanában mindent megtesz, hogy visszahódítsa.

– Most mit mondjak erre? Hidegen hagy, hogy kivasaltatta a heréjét, így sem vagyok rá kíváncsi – mondta a Bors megkeresésére Hódi Pamela, aki ezúttal nem volt túl beszédes. Pedig feltehetően ő is látta, hogy az internetes népművészet azonnal ihletet kapott Berki történetét olvasva.

Vicces képek tucatjai születtek herevasalás témakörben, és az egész ország Berkin szórakozott. Az érintett mindeközben a tengerentúlon, az Arnold Classic versenyen igyekszik bizonyítani, testének minden porcikája tökéletes, érdemes a dobogóra.

A vasalásról készült felvétel időközben felkerült a csatorna honlapjára, amelyből kiderül, magasfeszültséggel mentek rá Berki nemes testrészére, hogy az simább legyen. „Én egy állat vagyok!” – állapította meg magáról Berki, aki azt is elmondta, rendszeresen tervezi a vasaltatást.

Szabó Zsófinak ciki Berki

Szabó Zsófi torkig van vele, hogy még ma is együtt emlegetik Berki Krisztiánnal. A Jóban Rosszban Bettyje a Super TV2-n ma este debütáló NaNee! című társasjátékban fakadt ki, amelyben celebjeink kényes témákban faggatják egymást. Zsófi utoljára beszélt Berkiről.

– Krisztián számomra vakvágány volt. Abban a korszakomban elborult az agyam, kiteregettem mindent magamról, minden eseményre elmentem, és lépten-nyomon nyilatkozgattam. Nem akarom bántani Krisztiánt, de nekem egy botlásom volt. Semmi közöm hozzá. Rettenetesen unom, hogy Berki Krisztián és Szabó Zsófi a mai napig összeköthető. Belőlem él, és általam lett híres.

Örülök neki, ha ez így van. Már ha ez így van – magyarázta a NaNee! kamerái előtt Zsófi. A színésznő egyébként csak a Majka, Árpa Attila, Hargitai Bea és Till Atilla alkotta szűk körben volt hajlandó szerelmi életét firtató kérdésekre válaszolni, lapunk megkeresésére már csak kurtán reagált.

– Olyan volt a szituáció és a közeg, hogy úgy éreztem, őszintén beszélhetek ezekről a dolgokról, de ez egy egyszeri alkalom volt. Nem szeretnék semmit hozzáfűzni az ott elhangzottakhoz – zárta rövidre Zsófi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.