Liptai Claudia Hajós Andrással érkezett egy autóban a győri médiabálra. (Hajós egyébként a bálon Az év médiaszemélyisége díjat vehette át). A rendezvény színhelyén Nagy Balázzsal, a Győri Nemzeti Színház művészével, az est másik házigazdájával találkozott.
Balázzsal korábbról ismerték egymást, hisz mindketten a Gór Nagy Mária Színitanodába jártak. Claudia a bálon egy asztalnál ült mások mellett Hajóssal, de sok időt töltött a győri színházigazgató Forgács Péterék asztalánál is, ahol Radnai Péterrel és Stohl Andrással is beszélgetett. Stohl már szombat délelőtt Győrbe érkezett, a bálon Gönczi Gábor vezette Smile Zenekar koncertjén ugyanis három számot énekelt, s ezekre próbált.
Szóba került, hogy Claudia Nagy Balázzsal a nyitótáncnál is megmutatja tudását, ám mosolyogva közölte: énekre és nyitótáncra nem tudják rávenni. – Szeretem Győrt, hisz a családom fele most is itt van – közölte est háziasszonya, mivel volt férje, Gesztesi Károly a bál ideje alatt éppen a Győri Nemzeti Színház Sakk című musicaljében énekelt.
Claudia örömmel fogadta, amikor a bálon a pannonhalmi Hefter László és Hefter Brúnó üvegművészek egy üvegből készült nyakékkel ajándé-kozták meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.