Lelépett a zsaruk elől a körözött aktmodell

körözés
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 04. 07:15
Hiába várták civil rendőrök a TV2 épülete előtt, Barsi Adrienn kiszúrta őket, és kereket oldott. A körözött playmate-et a Bors ismét megtalálta, és megtudta, a lány nem tartja magát bűnözőnek.
GYLF

Újabb fejezetéhez ért Barsi Adrienn története, akinek azért kellene fogházba vonulnia, mert megharapott egy rendőrt, és későn kezdte meg az ezért kiszabott közmunkát egy állatmenhelyen.

A bíróság huszonöt nap letöltendő fogházra változtatta büntetését annak dacára, hogy az aktmodell időközben beadta az igazolását, ledolgozta az állatmenhelyen a huszonöt napot. Ezt azonban önkéntes munkaként és nem közmunkaként értékelte a bíróság.

A Bors és Adri története felkeltette a TV2 érdeklődését is, a csatorna meghívta a Mokka című műsorba, a lány pedig ügyvédjén keresztül megígérte, hogy elmegy. Tette ezt annak tudatában, hogy körözik, és bármelyik pillanatban – akár az élő adás alatt is – rajtaüthetnek a rendőrök. Képernyőre azonban nem került a szemrevaló modell, női megérzése azt súgta, biztonságosabb, ha olajra lép.

– Fél hét körül érkezett meg, pedig csak negyed nyolcra vártuk. Azt mondta, az autójában vár még. Aztán egyszer csak eltűnt – mondta a csatorna egyik dolgozója, aki szemtanúja volt az eseményeknek.

A lányt nem csalták meg az ösztönei: a Bors munkatársai három jól megtermett férfiba botlottak a csatorna Róna utcai székháza előtt. A férfiak kérdésünkre tagadták ugyan, hogy rendőrök, de később, oldottabb hangulatban, már ők is csak mosolyogtak a történteken. Adrit azonban hiába várták, nem került elő többé.

– Négyen voltak, egy a parkolóban, hárman a bejáratnál. Elég volt rájuk nézni, női megérzés. De ezúton is boldog új esztendőt kívánnék nekik – magyarázta a Borsnak a lány. 

– Azért is szerettem volna elmenni a Mokkába, hogy elmeséljek két velem történt esetet. A kutyamenhelynek, ahol ledolgoztam a huszonöt napot, önerőből, modell és fotós barátok közreműködésével készítettem egy naptárat, amelyből bevételük lehet. Egy másik köszönetnyilvánító levelet pedig azért kaptam, mert a gyermekek mentését segítő alapítvány több mint egymilliós adományt kapott az én közreműködésemnek is köszönhetően. Nem vagyok bűnöző.

Adri végül telefonos interjút adott a Mokkának, ennek tartalmát közösségi oldalán megosztotta, és ennyit üzent a rá váró rendőröknek: „ezt kapjátok ki, mocskos sünök!”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.