Eszenyivel fél óra alatt végzett a bizottság

bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 24. 07:45
Idegesen érkezett és felszabadult mosollyal távozott városházi meghallgatásáról Eszenyi Enikő. Feszültségére magyarázat, hogy a tét a Vígszínház igazgatói széke. Igaz, ő az egyetlen jelölt.
Földvári Zsófi

Csütörtökön délben hallgatta meg a szakmai bizottság Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatónőjét, aki egyedüliként pályázott a teátrum vezetői posztjára.

Első körben – tavaly nyáron – Balázs Péter is indult, de a ­pályázatot eredménytelennek nyilvánították, mert egyik jelölt sem kapta meg a szakmai bizottság többségi támoga­tását.

A főváros december 3-án írta ki az új pályázatot, erre Eszenyi már egyedüliként adott be pályamunkát. Ennek ellenére az igazgató meglehetősen feszült hangulatban érkezett, és nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. A meghallgatás rövid volt.

A félórás zárt ülésről kijövet már mosolygott, és készségesen pózolt a fényképezőgép előtt. 

Kérdésünkre, hogy van-e oka az örömre, mégis kurtán válaszolt.

– Reménykedem.

A pályázat elbírálása a Fővárosi közgyűlés feladata, döntését legkésőbb a törvényes határidőig, március 3-ig meghozza. A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-áig, azaz 17 hónapig töltheti be a nyertes.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.