Cinthya Dictator nyaka is megégett a sugárkezelés miatt - fotóval

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 11. 07:35
Meghökkentő fotókat posztolt magáról az interneten Cinthya Dictator. Varga Viktor kedvese eldöntötte, hogy dokumentálni fogja betegségének és gyógyulásának pillanatait. Amióta befejeződött a sugárkezelése, nem csak állandó gyulladás gyötri, de az ízeket sem érzi.

Cinthya néhány hónapja tudta meg, hogy nyirokrák támadta meg a szervezetét, de felvette a küzdelmet a betegséggel, és már a négy héten át tartó sugárkezelésen is túl van. A beavatkozás hatására viszont Cinthya nyakán szinte teljesen elhalt a bőr és égő fájdalmat okozott, míg a torkában és a szájüregében krónikus gyulladást eredményezett a beavatkozás.

Varga Viktor menyasszonya bátran viseli betegségét és két hónapon belül azt is megtudhatja, hogy hatott-e a sugár vagy további kezelésre lesz szüksége. Ő bizakodó. – Egyre jobban érzem magam. A torkom is szebb, de most a szájpadlásom gyulladt be. Minden napra jut valami – kezdte rekedtes hangon a nemrég még suttogni is alig tudó lány.

– Azért töltöttem fel fotót az instagramra, mert amikor megtudtam, hogy beteg vagyok, megígértem magamnak, hogy a gyógyulás folyamatát végig dokumentálom. Egyébként olvastam néhány fórumon, hogy többen azt hiszik, nincs is semmi bajom, csak a rákkal akarok haknizni – értetlenkedett Cinthya, aki a sugárkezelés mellékhatásaként az ízlelését is elvesztette.

– Emlékezetből eszem. Viktor a minap pont azzal szórakozott, hogy elmehetnék ételállag-kritikusnak – nevet –, hiszen már karácsonykor sem éreztem az ízeket – árulta el a töré-keny lány, aki ezért néhány kilótól is megszabadult.

Cinthya a torkát is megmutatta betegségét követő ismerőseinek, rajongóinak 

– Soha nem voltam túl vaskos. Nem is szeretek enni, mondhatni, unok az evéssel foglalkozni. A kezelés alatt mindössze két kilót fogytam, ami azért sem olyan látványos, mert eddig is mindössze 45 kilót nyomtam. Persze az orvos rám parancsolt, hogy hízzak egy kicsit – mesélte el részletesen jelenlegi állapotát Cinthy, aki ennyi probléma ellenére is kifejezetten vidám.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.