Liptai Claudiánák is tervezett ruhát az a csapat, amelyben most társtervezőként tevékenykedik Király Linda. Az Amerika és Magyarország közt ingázó előadó az éneklés mellett egy másik kreatív munkának is hódol: Nelly Chole-lal és stylist édesanyjával, Gabival terveznek közös ruhakollekciókat.
– Ez a projekt tulajdonképpen tavaly hobbiként indult, nem is reklámoztuk sehol. Anyuval és Nellyvel közösen összeültünk, ötleteltünk, tervezgettünk, aztán egyszer csak összejött egy kollekció, és már a webshopban árultuk a ruhákat – emlékezett vissza a kezdetekre Linda, aki ma már aktív résztvevője a designerrel és édesanyjával közös munkának.
– Minden kollekcióban az a legfontosabb, hogy kiváló minőségű anyagokból dolgozzunk, amit többnyire Olaszországból rendelünk. Hétköznapi, de egyben elegáns ruhákat készítünk, melyek minden korosztálynak és alkatnak jól állnak. Már a 2014-es őszi kollekciót tervezzük, többnyire fekete, bézs és fehér színekkel, amelyeket a most oly divatos bőrrel kombinálunk.
– Igazán izgalmas és szexi kollekcióra számíthatnak majd a vásárlók, nekem személyes kedvencem például a Bodymagic, azaz testcsoda nevű ruha, amely minden testalkatot szexivé varázsol – magyarázta Linda, aki a ruhatervezés mellett A Dal színpadán is megmutatja tehetségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.