Hétfő este tér vissza a Jóban Rosszban sorozatba az Alexát alakító Liptai Claudia, egy esküvői jelenetben. Füredi (Gesztesi Károly) és a betegségét titkoló Andrea (Ullmann Mónika) áll az oltár elé. Ekkor toppan be Alexa, és csókolja meg volt szerelmét, Füredit…
Meghökkentô: a forgatási rendnek köszönhetően egy órán belül vették fel Füredi Attila csókjeleneteit – így Claudia után rögtön Mónikával kellett meghittebb közelségbe kerülnie Gesztesinek. A Casanovának nem okozott gondot két gyönyörű nővel csókot váltani. – Fantasztikus mindkettejükkel a munka – kezdte a Borsnak Gesztesi. – Mónika már kétszer volt a feleségem a József Attila színházban, de filmet is forgattunk közösen. Most is hihetetlen érzékenységgel játszott.
Claudiával magánéleti szálak is összekötik. – A gyerek kapcsán találkozunk rendszeresen. Örülök, hogy visszajött a sorozatba, profin végzi a munkáját, mint mindig – mondta. A képek láttán a két színésznő közül Ullmann Mónika volt az, akivel igazibbnak tűnt Gesztesi csókja, amit a történet szerinti kapcsolatuk magyaráz.
A színésznő úgy érzi, nagy kihívás volt számára a jelenet. – Nem egy szokványos, önfeledt, boldog pillanatról van szó, hiszen amikor Andrea és Füredi készül kimondani a boldogító igent, már tudják, hogy kiújult Andrea betegsége, ám ezt mindenki elől titkolják. Tehát egyszerre kell megjeleníteni egy belső vívódást, valamint a külvilágnak szóló boldogság látszatát – magyarázta Ullmann. – Erre pedig még megérkezik Alexa is… Mint színésznő teljesen kikapcsoltam és a feladatra koncentráltam. Karcsival nagy szerencsém van. Régóta ismerjük egymást, mert az első feleségével barátnők vagyunk, nagy az összhang közöttünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.