Celeb

Terry Black még több politikust márt be

GYLF

Létrehozva: 2013.12.27.

Terry Black szenteste három politikus nevét írta ki a világhálóra, Krasznai Tünde védelmében. Azt állítja, vétettek az erkölcs ellen – de bizonyítékkal nem állt elő, így állítása kétséges.

Terry Black akkor kapta fel a vizet, amikor a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat úgy döntött, múltja miatt Krasznai Tünde nem léphet fel a Parlament karácsonyi ünnepségén. Akkor a Bors hasábjain keresztül közölte: ha nem kérnek bocsánatot Krasznaitól, akkor nyilvánosságra hozza azon politikusok listáját, akik – idézzük Terry Blacket: „legalább annyira erkölcstelenek, mint az egykor pornózó Krasznai”.

Krasznai Tünde nem szerepelhetett a Parlamentben - ettől dühös Terry Black

Nos, három nevet valóban közzé tett Terry, de hogy a megnevezettek valóban vétettek-e az erkölcs ellen, nem derül ki.

„Semjén, Szájer, Vona. A többieket nem sorolom, mert lesz még alkalom” – írta ki szenteste a transzvesztita művész, pontban nyolc órakor. Ezen kívül azonban semmilyen bizonyítékot nem sorol, közlését sokan – így a Bors is – kételkedve fogadta.

– Konkrétumokat senkiről nem közöltem, de vannak bizonyítékaim és tanúim is. Az ügyvédemmel konzultálnom kell még – állította megkeresésünkre Terry. – További nevek is vannak a tarsolyomban, egyelőre várok velük. Mindenesetre már most tanulhattam az esetből. Miután kiírtam a három nevet, másnap a telefonomból eltűnt az összes telefonszám. Próbálok hinni a véletlenekben, csak annak örülök, hogy mindig mindent alaposan elmentek. Így van ez a bizonyítékaimmal is – mondta lapunknak Terry.

Hogy lehet-e bármi terhelő adata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesről, Szájer Józsefről, a Fidesz európai parlamenti képviselőjéről és Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről? Terry azt mondja, idővel minden kiderülhet, ha nem kérnek bocsánatot Krasznaitól. Tény azonban, a transzvesztita előadó súlyos pert kockáztat, hiszen vádjait semmi sem támasztja alá.

– Mindenesetre érdekes, hogy külföldön a pornószínésznőket művésznőnek szólítják, elismerik – tette hozzá Terry. – Sőt itthon is van olyan, elismert művésznő, aki korábban ugyanúgy pornózott. Ezt miért felejtik el?

A Bors megkereste a három megnevezett politikust: mit szólnak Terry Black vádjaihoz. Választ azonban eddig nem kaptunk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek