Saját szépségszalonjában fogyózik Molnár Anikó

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 30. 07:35
Alaposan kiismerte már Molnár Anikó a szépítész szakma csínját-bínját. Aligha meglepő, hogy a híresség éppen egy szépségszalonba szállt be: innen végre biztos megélhetést is remélhet!
F. F.

Rámosolygott a szerencse az egykori Nagy Ő-re. Molnár Anikó egy ideje keresi a számára megfelelő munkát, foglalkozik ducimodellkedéssel, állatvédelemmel, most azonban egy régi vágyát sikerült megvalósítania, szépségszalont nyitott.

Pontosabban: üzlettárs lett barátnője vállalkozásában, amelyet ketten, közös erővel gondoltak újra.

– Hatalmas szerencsém volt! Az állatmentés kapcsán ismertem meg Reginát, akivel egyezik az érdeklődési körünk, az elképzeléseink. Ő egyébként éppen úgy volt vele, hogy lehet, bezárja a szalonját, amikor én viccből megjegyeztem, hogy megyek hozzá dolgozni. Aztán az ötletből komoly elhatározás lett, és sikerült felújítanunk a szalon helységét, ketten festettük ki a falakat. Regina üzlettársa lettem, úgy, hogy nem kellett pénzt invesztálnom a szalonba – árulta el lapunknak Anikó, aki elmondta, a szépségszalon afféle klubként is működik majd: még tematikus előadásokat is tartanak az érdeklődőknek.

– Lesz majd plasztikai sebész, aki beszél a botoxról, a különböző szépészeti beavatkozásokról, de hívunk majd látót is, aki spirituális előadást tart majd. Emellett természetesen fodrászat, nyomásterápia, kozmetika és sminkiskola is várja az érdeklődőket.

Hogy mennyire hiteles Anikó lelkesedése a szépségszalon iránt, bizonyítja, hogy ő maga is igénybe veszi a különböző terápiákat, kezeléseket.

– Nagyon szeretem az úgynevezett mélymeleg terápiát. Ennek lényege, hogy hatvan- fokosra melegít fel a gép, míg egy „szkafandert”, védőruhát viselünk. Méregtelenít, fogyaszt és relaxál ez a kezelés, én hetente két-három alkalommal úgy 45 percig szoktam használni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.