Durva hisztit csapott Paul McCartney exe

műláb
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 20. 16:45
Úgy tűnik, nagyon nem kedvelt személy Sir Paul McCartney exneje. Heather Mills a szocsi téli olimpián szeretett volna indulni, ám a paralimpiai bizottság szerint nem megfelelő a műlába. A volt modell nekiesett egy tisztviselőnek.
Bors

Heather Mills mintha direkt azért küzdene, hogy Nagy-Britannia legnépszerűtlenebb emberei között tartsák számon.

A Beatles hajdani tagjának, Paul McCartney volt neje nem elég, hogy anno 22 hónapon át vádolta és zaklatta volt férjét a vagyonmegosztás miatt, most parasportolóként is sikerült kivernie a biztosítékot.

Mivel Mills bal lábát még 1993-ban kellett amputálni egy közlekedési baleset miatt, parasíelőként próbál karriert csinálni, és sikerült is kvalifikálnia magát a jövő évi, Szocsiban rendezendő téli olimpiára. Ám a brit paralimpiai szövetség szerint a nő műlába nem megfelelő, amit edzőjével egy zárt ülésen akartak közölni. Az ülésre azonban Mills annak ellenére is elment, hogy szándékosan nem hívták meg, és ha már ott volt, óriási patáliát csapott.

– Amikor megtudta, hogy szabályellenes a műlába, dührohamot kapott. Lökdöste és trágár módon szidalmazta az egyik tisztviselőnket, és két edző is alig bírta lefogni – nyilatkozta a BBC-nek Craig Spence, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szóvivője.

– Próbáltam neki elmagyarázni, mi a baj, de esélyt sem adott. Rám támadt, és azt üvöltözte, hogy nem tudod, ki vagyok én, és megkeserítem az életed te büdös k...a – idézte fel a történteket Sylvana Mestre, a bizottság vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.