Berki: a második lányom nem szenvedhet

fülbevaló
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 19. 07:45
Megrázó képsoroknak lehettek tanúi az Édes élet nézői kedd este. A néhány hetes Berki Natasa Zselyke fülét kilőtték. A kisbabával együtt sírtak szüleik. Az édesapa, Berki Krisztián utólag már másként döntene.

Melyik szülő viseli jól, ha gyermekének arcán fájdalmat lát? Berki Krisztián is megszenvedte lánya, Natasa Zselyke fülének lyukasztását. A fájdalmas procedúrát a TV2 Édes élet kamerái is követték. A történet másnap az interneten sem maradt szó nélkül.

A legtöbben egyetértettek azzal, hogy kilyukasztották a kislány fülét, mondván, ilyen idősen ez kevésbé fájdalmas. Ám voltak, akik szerint teljesen felesleges egy néhány hónapos baba fülébe a csillogó kis ékszer. Ráér akkor is, ha a gyermek majd maga kéri. Utólag már Berki Krisztián is másként gondolja.

– Van olyan megoldás, amikor a csecsemőnek újszülött korában azonnal kilövik a fülét, és a szülők nincsenek jelen, nem tapasztalják meg, mit él át a pici. Ebbe nem mentem volna bele, ott akartam vele lenni, hogy felügyeljem a történéseket – nyilatkozta a Borsnak az édesapa, aki bevallotta, felkészületlenül érte a helyzet, ezért nehezen is viselte a mindössze néhány perces műveletet.

– Pamela már a lyukasztás időpontját is leszervezte, amiről nem tudtam és váratlanul ért, valószínűleg ezért voltam feszültebb – magyarázta az apuka, és hozzátette, nagyon megviselték a történtek. – Ahogy egyetlen szülő, én sem kívánom, hogy a gyermekemnek fájdalmat okozzanak, nehéz is volt végignézni. Szívszorító volt hallani a kétségbeesett hangját. Szerencsére utána ő is jól viselte, nem fájt neki és nem is vérzett – mondta Berki, aki az eset után gyakorlott édesapák véleményét is kikérte az edzőteremben.

– A jövőben, ha lesz még egy lányom, biztosan meg fogom várni, hogy ő kérje a fülbevalót, nem fogok helyette dönteni – jelentette ki.

Hivatalosan ellenzik

A Bors egy októberi cikkében már írt arról, hogy az Európa Tanács ellenzi és aggasztónak találja, hogy a szülők dönthetnek gyermekük testéről, és orvosilag nem indokolt beavatkozásokat – mint tetoválás, körülmetélés és füllyukasztás – is elvégeztethetnek rajtuk. Némely vélemények szerint ilyen esetben sérül a gyermekek önrendelkezési joga.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.