Bojkottot szerveznek a ByTheWay rajongói

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 05. 08:45
Kiakadtak a ByTheWay-rajongók, miután a fiúknak kellett távozniuk az X-Faktor vasárnapi adásából. Többen zokogtak, míg mások az interneten jelentették ki, hogy nem nézik tovább a műsort.
Bors

Nemcsak a ByTheWay tagjait, hanem a rajongóikat is mélyen megviselte a fiúk kiesése. A hívek tömött sorokban várták kedvenceiket az X-Faktor vasárnapi adása után, és az arcukra volt írva, hogy nem erre az eredményre számítottak.

– Egyáltalán nem értjük, hogy miért estek ki! Mi az elejétől nagy rajongóik vagyunk, SMS-t küldtünk és bíztunk benne, hogy eljuthatnak a döntőig is. Hoztunk nekik sütit és ajándékot, reméljük, ettől jobb kedvük lesz – mondták lebiggyesztett szájjal a tinédzser rajongók, Zsófi és Laura. A Facebookon hasonlóképpen siratták a srácokat.

„Én csak kisírt szemmel néztem a kép­ernyőt és annyit mondtam elcsukló hangon: a ByTheWay” – írta a közösségi oldalon Heffler Dóri. Egy másik rajongó, Orbán Tekla pedig annyira kiakadt, hogy suliba sem akart menni. „Nagyon szeretlek titeket. Most suliba sincs kedvem menni. Túlságosan feldagadt a szemem a tegnapi sírástól, és most is fojtogat”– közölte a tinilány.

Az idei második kieső, Tóth Marci sem rejtette véka alá érzéseit: „Emberek! Konkrétan megállt bennem a levegő. Végigsírtam az egész párbajt. Szerintem a két finalista párbajozott ma!”

De nem mindenki érzékenyült el, többeken a düh hatalmasodott el és a műsor ellen fordultak. „A BTW nem érdemelte meg, hogy kiessen! De tudjátok, mit mondok? Csesszünk ki az RTL-lel. Akinek már nincs kiért nézni, ne nézze többet” – buzdították a rajongókat egyesek szélsôségesen a közösségi oldalakon.

„Megfogadtam, hogy mindent megteszek, amit csak tudok, hogy a ByTheWay is befusson! Én már nélkületek nem fogom az X-Faktort követni” – bojkottálta Popp Linda is a műsort.

A rajongók szeretete némiképp vigasztalta a kiesőket, a sütik, ajándékok, plakátok enyhítették fájdalmukat, de a ByTheWay szépfiúja, Feng Ya Ou Ferenc azért elárulta, nála is eltört a mécses.

– Mindenki másképp dolgozza fel ezt, én megkönnyeztem, mert fáj a kiesés, de vállalom – árulta el a Borsnak a csapat szépfiúja, Feng Ya Ou Ferenc. Mentoruk, Szikora Robi a halál fogalmával hozta párhuzamba a srácok távozását. – Talán furcsa lehet, hogy ezt mondom, de valóban a fiúk rajongója lettem ez alatt a néhány hónap alatt. Biztosan nem engedem el a kezüket.

Természetesen csalódott vagyok, úgy gondolom, a rajongók nem érezték, hogy veszélyeztetett a ByTheWay, biztosra vették a továbbjutásukat, ezért nem szavaztak rájuk. Olyan lenne megmagyarázni a kiesésüket, mint megmagyarázni azt, hogy miért van a halál. Hát kiben van meg úgy az X-Faktor, mint ezekben a srácokban? Mi az X-Faktor, ha nem ez? – akadt ki a mentor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.